Ugrás a tartalomra

Újabb részletek derültek ki a halálos kutyatámadásról

Létrehozva
Gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja miatt folytat eljárást a rendőrség, annak a 60 év körüli férfinek az ügyben, akit Pingyomon marcangoltak halálra a kutyák.
Kép
Fotók: Babák Menedék Állatmentő Alapítvány Facebook

Vasárnap délután adtunk hírt az RTL szombat esti híradója alapján a balesetről, ami Miskolc külterületén történt. A 60 éves férfi, aki az agresszív kutyák áldozatává vált, nem régen jött haza a kórházból. A boltba indult volna, amikor egy közeli telepről kiszökve rátámadtak a megvadult ebek. A környéken élők, elmondásuk szerint régóta küzdenek a veszélyes állatokkal és állítólag már bejelentést is tettek. Próbáltunk utánajárni a részleteknek. 

- A konkrét eset Pingyomnak azon a közigazgatási területén történt, ami nem Miskolchoz, hanem Mályihoz tartozik. A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja miatt folytat eljárást az ügyben egyelőre ismeretlen tettessel szemben. Még nem bizonyított, hogy a támadó kutyák pontosan kikhez tartoznak, vizsgáljuk az eset körülményeit – nyilatkozta szerkesztőségünknek Janasóczki Attila rendőr alezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. 

Jegyzői hatáskörbe tartozik

Elmondta azt is, hogy az illetékes települési önkormányzat és a jegyző hatáskörébe tartozik, hogy intézkedjen a háziállatok helytelen tartásakor a gazdák szankcionálásáról, vagy a veszélyes ebek befogásáról. Utóbbit legtöbbször sintérek végzik.

Kép

Hozzátette, hogy abban az esetben, hogyha a kutyák veszélyeztetik a járókelőket, de nem történik sérülés, szabálysértésről beszélhetünk. Minden olyan alkalommal azonban, amikor sérülést is okoznak valakinek, már büntetőjogi kategóriába tartozik az ügy és ekkor szokták a rendőrséget is bevonni. 

Mályiban nem jelentették be

Mályi polgármestere egyelőre még tájékozódik az eset részleteiről, de saját bevallása szerint eddig nem érkezett az önkormányzathoz bejelentés agresszív ebekről. 

- Mi is csak hallomásból tudjuk, hogy mi történt. A rendőrség azt állapította meg, hogy a támadás Miskolc és Mályi közigazgatási határán történt. Az áldozatot az útnak a Mályihoz tartozó oldalán találták meg. Azonban azt nem tudni, hogy a kutyatámadás pontosan hol kezdődött – fejtette ki Viszokai István, Mályi polgármestere. 

Kép

- Korábban nem kaptunk semmilyen bejelentést veszélyes, az utcán kószáló ebekről. Pedig van szerződésünk gyepmesterrel és a Borsodi Állatvédő Alapítvánnyal is, akik ilyen ügyben intézkednek. A bejelentést a polgármesteri hivatal bármely elérhetőségén meg lehet tenni, vagy személyesen is. Mályiban egyébként nem jellemzőek a hasonló tragikus esetek és kevés a kóbor kutya, bár ezek, ha jól tudom gazdásak voltak – osztotta meg. 

Gyepmesteri telepre kerültek

Az ügy apropójából megkerestük a Lyukó Tappancsai Állatvédő Egyesületet, amely nemcsak Lyukóvölgyből, de időnként Pingyomról, Tetemvárról, sőt egész Miskolcról fogad be kutyákat. 

- Úgy tudom, hogy a támadó kutyák közül kettőt, az egyiket kölykeivel együtt a Miskolci Állategészségügyi Telepre szállították megfigyelésre, ahol nagyon jó szakember dolgozik a problémás ebek rehabilitációján. A harmadik pedig elszökött. Egy negyedik, chipes kutya véletlenül keveredett arra, de nem vett részt a támadásban. Őt a Babák Menedék Állatvédő Alapítvány fogadta be és keresik a gazdáját – mondta el érdeklődésünkre Zsebesi-Lengyel Melinda, a Lyukó Tappancsai Állatvédő Egyesület elnöke. 

Kép

-  A jegyzőnek az önkormányzat felé kell jeleznie, ha problémás ebekről érkezik bejelentés, vagy Miskolcon a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) munkatársait hívni. Tudomásom szerint a Miskolci Állategészségügyi Telep jelenleg nem jöhet ki külterületre. A civil állatvédőknek pedig nincs jogköre arra, hogy mások portájára belépjenek, vagy a gondatlan gazdákat bármire felszólítsák – fűzte hozzá. 

Külterületen jellemző probléma

Beszámolt róla, hogy Lyukóvölgyben is nagyon elszaporodtak a támadó kóbor kutyák. Átlagosan napi tíz bejelentést kapnak elszabadult agresszív ebekről. Viszont a Lyukó Tappancsai Állatvédő Egyesület már így is 117 kutyusról gondoskodik. Tehát nincs szabad helyük, anyagi fedezetük és megfelelő eszközük sem az elvadult ebek befogására. Egyébként korábban többször együttműködtek már a rendőrséggel, a rendészettel és a mentőkkel is. Ennek az is az oka, hogy éjjel 3 óra után már nem igen érhető el más állatvédő rajtuk kívül. 

Kép
Zsebesi-Lengyel Melinda mentett kutyusaival. Fotó: magánarchívum

- Minden befogott kutyát 14 napig karanténban kell tartani. Ha nincs benne chip és nem kapta meg a kötelező oltásait, akkor azt pótolni kell. Szükséges az átfogó állatorvosi vizsgálat is, hogy megállapítsák, nem fájdalmában támadt-e, mert gyakran az agressziót a fájdalom váltja ki. Ezt követően elkezdődhet a rehabilitációja. A két hetes karantén után, felügyelet mellett kijöhet a kennelből és fokozatosan szocializáljuk. Ez a legvadabb kutya esetében 3-4 hónap szokott lenni, aminek eredményeként a többi kutyus közé engedhetővé válik – ismertette az állatvédő. 

A kutyák megfigyelés alatt

A Miskolci Állategészségügyi Telep megerősítette, hogy valóban kerültek be hozzájuk olyan ebek, amelyek vélhetően részt vettek a támadásban. A további sorsukról is megtudtunk néhány információt.

"A szóban forgó kutyák jelenleg hatósági megfigyelés alatt állnak a Miskolci Állategészségügyi Telepen. Erre az időre, illetve a rendőrségi eljárás idejére kapnak itt elhelyezést. Az ügy lezárását követően pedig az illetékes hatóság dönt az állatok további sorsáról" - tájékoztatta portálunkat a Miskolci Állategészségügyi Telepet működtető Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. 

Kép
Boldog pillanat a kutyusoknak a nyílt nap a Miskolci Állategészségügyi Telepen / Fotó: Osztie Tibor

"A Miskolci Állategészségügyi Telep Miskolc város közterületein végzi a kóbor ebek, macskák befogását a hatályos jogszabályok szerint. Hatósági intézkedés esetén társaságunk közreműködik az állatok befogásában külterületen is az illetékes hatóság felkérése alapján. Kollégáink a befogást élvefogó csapdával, pórázzal, ha szükséges befogó bottal végzik. A karantén idő letelte után - 14 napot követően - a jogszabályoknak megfelelően gazdakeresővé válnak a bent lévő négylábúak, amennyiben az illetékes hatóság másképp nem rendelkezik a hatósági eljárás alatt lévő állatokkal kapcsolatban. Az állategészségügyi telep szorosan együttműködik civil állatvédő szervezetekkel, melyek segítik a problémás kutyák rehabilitációját" - foglalták össze tevékenységüket. 

A Babák Menedék is segített

A Babák Menedék Állatmentő Alapítvány az alábbi posztban számolt be a szörnyű esetről és a saját szerepükről a mentésben. Ebből kiderül, hogy a rendőrség kérte a segítségüket. Az egyik támadó kutya valószínűleg "félelem-agresszív" lehetett. A másiknak pedig nyolc kölyke is volt és feltételezhetően illegális lakásfoglalók portáján élhetett. A harmadik eltűnt. A negyedik kisebb testű kutya, utólag került elő és nem volt rajta vér. Tehát valószínűsíteni lehet, hogy nem lépett fel támadólag, jelenleg a gazdiját keresik. 

 

Ez is érdekelhet

Szabadnapon is szolgálnak
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Egy körözött férfit fogott el szabadidejében az Ózdi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja.
Káddal védte unokáját a miskolci nagymama – vádat emeltek a férfi ellen
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki előbb bántalmazta élettársát, majd annak védelmére siető nagymamáját is meg akarta ütni. Az idős asszony egy műanyag káddal próbálta megvédeni magát és unokáját – a dulakodás közben azonban megsérült.
Hagyta megfagyni barátját, hét évet kapott a férfi
BűnügyMiskolc
Az ítélet nem jogerős.
Fegyverrel megöléssel fenyegetőzött egy férfi Borsodban
Bűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette miatt, miután riasztófegyverrel egy fiatalkorú fiú irányába lőtt, miközben megöléssel fenyegette a családját.