Ugrás a tartalomra

Droghelyzet a vármegyében - tarolnak a szintetikus tudatpusztítók

Létrehozva
Míg korábban a marihuána volt a legnépszerűbb a drogok közül, ma már a szintetikus és félszintetikus szereket fogyasztják a legtöbben – mondta a Miskolc Televízió híradójában, a Miskolc Mában a miskolci Drogambulancia vezetője.
Kép
Dobos Tímea (jobbra) egy kábítószerügyi kerekasztalbeszélgetésen, február 18-án. Fotó: Osztie Tibor

Ennek az a veszélye, hogy a fogyasztók nem is tudják mi az, amit bejuttatnak a szervezetükbe és milyen hatást válthat ki. A probléma már az általános iskolákban is jelentkezik, ezért is indították el prevenciós programjukat. 

"Nem tudom hol lennék, ha nem lépek be a Drogambulancia kapuján." Ez egy a sok visszajelzés közül, amit az intézmény kapott a kliensektől, ahol egyéni és csoportos terápiára is várják azokat, akik úgy döntöttek leteszik a drogot, az alkoholt vagy a gyógyszert. 2020 óta folyamatosan növekszik klienseik száma - tudtuk meg Dobos Tímeától, a Drogambulancia Alapítvány elnök-ügyvezetőjétől. 

– Ami a legelkeserítőbb, az az, hogy azt vettük észre, hogy míg 2023-ban a 339 új kliensből 116-an jöttek cannabis miatt és nyolcvanegyen érkeztek szintetikus illetve fél szintetikus kábítószerhasználat miatt – köztük kristály fogyasztók – addig ez az arány 2024-ben teljesen megváltozott, megfordult. Tavaly hetvenöten jöttek cannabis fogyasztás és kilencvenöten szintetikus és fél szintetikus kábítószerfogyasztás miatt – osztotta meg a vezető. 

A Drogambulancián nagy hangsúlyt fektetnek a megelőzésre is. Úgy tapasztalják, hogy már az általános iskolás korosztály is érintett a szerhasználatban. Így 2023-ban megnyitották az intézmény kapuit, iskolás csoportokat is várnak – A Tudás életet menthet sorozat keretén belül. 

– 2023 óta több mint kétezer iskolás járt nálunk és a velük való beszélgetéskor, illetve látva az arcukat, amikor előadást tartunk és beszélünk a kábítószerekről, akkor derült ki, hogy nagyon nagy a baj. Egyre több gyermek és fiatalkorú érintett a tudatmódosító szerek használatában. A fiatalok úgy fogyasztanak el bármilyen drogot, bármilyen kábítószert, hogy fogalmuk nincs, hogy az mi, honnan származik, illetve, hogy annak milyen hatása van - közölte Dobos Tímea. 

Az elnök-ügyvezető hangsúlyozta: A kábítószert fogyasztóknak, a szenvedélybetegeknek minden segítséget megadnak és nem jelentenek senkit a rendőrség felé. Az ő küldetésük a segítségnyújtás.

Péntek reggel Orbán Viktor miniszterelnök is beszélt a drog elleni sürgős fellépésről a Kossuth Rádióban: 

Bejelentette: hajtóvadászatot indítanak március elsejétől a kábítószer-kereskedők ellen. Hangsúlyozta: jelentős probléma az újfajta kábítószerek rohamos és inváziószerű, alapvetően a kistelepüléseket érintő terjesztése, amivel "roncsot csinálnak a gyerekeinkből, és meg is ölik őket végső soron".

Ki kell mondani, hogy a kábítószer-kereskedő "abból él meg és abból csinál pénzt, hogy megmérgezi a mi gyerekeinket", és ehhez nincsen joga, ha ezt folytatja, akkora büntetést fog kapni, hogy "le fog szakadni a füle" - fogalmazott.

Ki kell mondani az alkotmányban, hogy Magyarországon a kábítószer-használat büntetendő, a rendőrséget meg kell erősíteni, akciócsoportokat kell felállítani, és egy nagy akciósorozattal egészen egyszerűen meg kell tisztítani az országot ettől a "kotyvalék új dizájner-drogfajtától" – jelentette ki a miniszterelnök.

 

 

 

Ez is érdekelhet

Szabadnapon is szolgálnak
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Egy körözött férfit fogott el szabadidejében az Ózdi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja.
Káddal védte unokáját a miskolci nagymama – vádat emeltek a férfi ellen
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki előbb bántalmazta élettársát, majd annak védelmére siető nagymamáját is meg akarta ütni. Az idős asszony egy műanyag káddal próbálta megvédeni magát és unokáját – a dulakodás közben azonban megsérült.
Hagyta megfagyni barátját, hét évet kapott a férfi
BűnügyMiskolc
Az ítélet nem jogerős.
Fegyverrel megöléssel fenyegetőzött egy férfi Borsodban
Bűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette miatt, miután riasztófegyverrel egy fiatalkorú fiú irányába lőtt, miközben megöléssel fenyegette a családját.