Ugrás a tartalomra

Ítéletet hoztak az áruházi rablóval szemben

Létrehozva
Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, aki késsel hadonászva próbálta megszerezni a szeszesitalt. 

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2024 júliusában egy miskolci áruházban a nála lévő bevásárló táskába rejtett 5 üveg különböző márkájú szeszesitalt, melyekről az áruvédelmi címkét korábban eltávolította. A férfi a pénztárnál kifizetett néhány üdítőt, majd elindult a bejárat felé. Az áruvédelmi kapu nem jelzett, amikor a vádlott áthaladt rajta, azonban a biztonsági őr az áruház épületének előterében megpróbálta feltartóztatni, majd felszólította, hogy kövesse őt a biztonsági helyiségbe - közölte a Miskolci Törvényszék.

Ahogy a közleményben kiemelik: a terhelt annak érdekében, hogy a szeszesitalokat meg tudja tartani, kést rántott, a dolgozókat megszúrással fenyegette, így ki tudott jutni az épületből. A biztonsági őr egy kollégájával és egy, a cselekményt észlelő vásárlóval együtt üldözni kezdte a férfit, aki a késsel tovább fenyegetőzött, majd az őt üldöző áruházi dolgozót meglökte, aki ennek következtében a földre esett.  

Mindezek után a vádlott táskáját hátrahagyva szaladt tovább, azonban futás közben elesett, a kést elejtette, az áruházi dolgozók őt utolérték és a rendőrség kiérkezéséig feltartóztatták.

A terhelt az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. Őt a bíróság felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt 5 év 5 hónap fegyház fokozatú szabadságvesztésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. A büntetés kiszabása során enyhítő körülményként vette figyelembe a vádlott beismerő vallomását, megbánó magatartását és a kár megtérülését, ugyanakkor súlyosító körülményként esett latba a terhelt büntetett előélete és a hasonló jellegű bűncselekmények elszaporodottsága. 

Az ítéletet a vádlott és védője tudomásul vették, míg az ügyész három munkanap gondolkodási időt tartott fenn a nyilatkozattételre, így az nem jogerős - zárul a közlemény.

 

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.