Ugrás a tartalomra

Őrizetben a miskolci útonálló

Létrehozva
Tizenkét órán belül elfogták a rendőrök azt a férfit, aki késsel fenyegetett meg egy nőt Miskolcon.
Kép
Késsel rabolt este, reggel kattant a bilincs. Fotó: Internet (illusztráció)

Rablás miatt folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 23 éves szendrőládi férfival szemben. A gyanúsított március 6-án este leszólított egy nőt, akit késsel megfenyegetett, illetve szexuális aktusra szólított fel. A sértett megpróbált elmenekülni a helyszínről, a Mindszenti temető környékéről.

A támadó utána ment, majd késsel a kezében a nő telefonját követelte a Népkerti buszmegállónál. Az erőszak elkerülése érdekében a megtámadott átadta készülékét, majd újra sikerült elmenekülnie.

A bejelenést követően a rendőrök már másnap reggel elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, akit őrizetbe vettek, egyben kezdeményezték letartóztatását - írja a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányságra hivatkozva a police.hu.

Ez is érdekelhet

Szabadnapon is szolgálnak
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Egy körözött férfit fogott el szabadidejében az Ózdi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja.
Káddal védte unokáját a miskolci nagymama – vádat emeltek a férfi ellen
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki előbb bántalmazta élettársát, majd annak védelmére siető nagymamáját is meg akarta ütni. Az idős asszony egy műanyag káddal próbálta megvédeni magát és unokáját – a dulakodás közben azonban megsérült.
Hagyta megfagyni barátját, hét évet kapott a férfi
BűnügyMiskolc
Az ítélet nem jogerős.
Fegyverrel megöléssel fenyegetőzött egy férfi Borsodban
Bűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette miatt, miután riasztófegyverrel egy fiatalkorú fiú irányába lőtt, miközben megöléssel fenyegette a családját.