Ugrás a tartalomra

Minden napra jut egy baleset ittas vezetés miatt

Létrehozva
A rendőrök számára is megdöbbentő, hogy mennyi balesetet okoztak és hány életveszélyes helyzetet idéztek elő vármegyénkbeli utakon olyan felelőtlen sofőrök, akik felöntöttek a garatra.
Kép
Fotó: Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Facebook

Az év tizedik hetében: március 3. és március 9. között hét baleset történt ittas vezetés miatt Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében. A rendőrök az adott időszakban tizenkilenc ittas és két bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még újabb tragédia történhetett volna. Mégis voltak, akik felelőtlenül volán mögé ültek illuminált állapotban, veszélybe sodorva ezzel saját magukat és másokat is - tette közzé közösségi oldalán a vármegyei rendőr-főkapitányság. 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság a tavaszi hónapokban is kiemelt figyelmet fordít az ittas és bódult vezetők kiszűrésére, mert ez nem játék! Ittasan vagy bódultan vezetni nem bátorság – hanem felelőtlenség! Aki így vesz részt a forgalomban, az nemcsak a saját, hanem mások életét is kockára teszi! Az ittas vezetés bírósági eljárást és súlyos következményeket vonhat maga után - hangsúlyozták. 

 

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.