Ugrás a tartalomra

Letartóztatásban a testvérpár, akik vasúti kocsik kábeleit lopták

Létrehozva
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a két férfinak a letartóztatását, akik a Miskolc Tiszai Pályaudvar vasútállomáson tárolt vasúti kocsikból több, mint 10 millió forint értékben vihettek el kábeleket.
Kép
Gyakori a vasúti kábelek megrongálása, ellopása. Fotó: police.hu (illusztráció)

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak 2024. december 28. és 2025. március 10. napja közötti időszakban többször megjelentek a Miskolc Tiszai Pályaudvar vasútállomáson abból a célból, hogy az ott tárolt, részben forgalomból kivont vasúti kocsikból – miután azokat levágták – fűtési lengőkábeleket tulajdonítsanak el. A terheltek a különböző alkalmak során mintegy 24 vasúti kocsiból vittek magukkal fűtési lengőkábelt és töltőkábelt több, mint 10 millió Forint értékben. 

Fentieken túl 2025. március 14-én 00 óra 50 perc körüli időben a terheltek a fenti helyen tárolt, nem üzemképes vasúti szerelvény alatt térdepeltek, és kézi fűrésszel elvágtak egy darab fűtést összekötő kábelt, valamint az összekötő dobozt lecsavarozták, mivel abból akarták kihúzni a körülbelül 2.5 méter hosszú rézvezetéket, amikor az intézkedő rendőrök tetten érték őket. 

A gyanúsítottak cselekményei – bizonyítottság esetén - alkalmasak lehetnek jelentős értékre, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének megállapítására.

A gyanúsítottak terhére rótt bűncselekmény 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, azonban a büntetési tétel felső határa az elsőrendű terhelt esetében – e terhelt személyi minősültsége okán – 12 évre emelkedik. A bíróság álláspontja szerint a várható büntetési tétel nagysága, valamint a terheltek egyéb személyi és vagyoni körülményei felvetik a szökés, elrejtőzés veszélyét. Megalapozottan feltehető az is, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a gyanúsítottak tanúk, vagy még ki nem hallgatott esetleges tettestársak befolyásolásával, megfélemlítésével, vagy az elő nem került tárgyi bizonyítási eszközök elrejtésével veszélyeztetnék a bizonyítás sikerességét. A gyanúsítottak büntetett előéletűek, velük szemben további büntetőeljárások vannak folyamatban, emellett az elsőrendű terhelt a neki felrótt bűncselekményt próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt állva valósíthatta meg, mely tények arra engednek következtetni, hogy mindkettőjük esetében a bűnismétlés veszélye is reális.

A bíróság mindezek alapján egy hónapra elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását. A végzés nem végleges - tette közzé a Miskolci Törvényszék.

 

 

 

Ez is érdekelhet

Szabadnapon is szolgálnak
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Egy körözött férfit fogott el szabadidejében az Ózdi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja.
Káddal védte unokáját a miskolci nagymama – vádat emeltek a férfi ellen
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki előbb bántalmazta élettársát, majd annak védelmére siető nagymamáját is meg akarta ütni. Az idős asszony egy műanyag káddal próbálta megvédeni magát és unokáját – a dulakodás közben azonban megsérült.
Hagyta megfagyni barátját, hét évet kapott a férfi
BűnügyMiskolc
Az ítélet nem jogerős.
Fegyverrel megöléssel fenyegetőzött egy férfi Borsodban
Bűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette miatt, miután riasztófegyverrel egy fiatalkorú fiú irányába lőtt, miközben megöléssel fenyegette a családját.