Ugrás a tartalomra

Be volt drogozva a 34-es buszon egy párt zaklató férfi

Létrehozva
A rendőrség pár óra alatt azonosította és elfogta a miskolci garázdát.

A közösségi médiában, egészen pontosan a Miskolc és Én csoportban osztotta meg a történteket az inzultált nő. A 34-es buszon utazott a párjával, egy férfi inzultálta, szóban fenyegette őket. Miután leszálltak a járműről, zaklatójuk tovább folytatta félelemet keltő verbális agresszióját. A sértettek próbáltak integetni egy arra haladó rendőrautónak, de az nem állt meg. Ekkorra azonban a támadó már továbbállt, de a sértettek nem tettek bejelentést a rendőrségen.

A posztot olvasta a miskolci rendőrkapitány is, aki azonnal elrendelte az eset kivizsgálását. A férfit pár óra alatt sikerült azonosítani, többek között a poszthoz tartozó kommentek alapján. A Miskolci Rendőrkapitányság garázdaság miatt indított vele szemben eljárást.

– A garázda és illuminált állapotban lévő férfivel szemben felmerült a kábítószer-fogyasztás gyanúja is, amit drogteszt igazolt. Így vele szemben a kábítószer birtoklás miatt is eljárást folytat a hatóság – tájékoztatott közösségi oldalán a vármegyei rendőrség.

Megjegyezték azt is, hogy a férfi dílerét korábban elfogták és őrizetbe vették a miskolci rendőrök.

„A Miskolci Rendőrkapitányság vezetője elképzelhetetlennek tartja, hogy kollégái, amennyiben látták volna a segítségkérést, ne álltak volna meg, és nem tették volna meg a szükséges intézkedéseket. A vizsgálat eredményeként megállapítható volt, hogy a rendőrök nem látták a segítségkérést” – közölték.

A rendőrség felhívja a figyelmet arra is, hogy a félreértések elkerülése érdekében célszerű azonnal a 112-es segélyhívó számon bejelentést tenni, amennyiben bűncselekményt vagy szabálysértést észlelünk, vagy annak elszenvedői vagyunk.

 

Ez is érdekelhet

Szabadnapon is szolgálnak
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Egy körözött férfit fogott el szabadidejében az Ózdi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja.
Káddal védte unokáját a miskolci nagymama – vádat emeltek a férfi ellen
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki előbb bántalmazta élettársát, majd annak védelmére siető nagymamáját is meg akarta ütni. Az idős asszony egy műanyag káddal próbálta megvédeni magát és unokáját – a dulakodás közben azonban megsérült.
Hagyta megfagyni barátját, hét évet kapott a férfi
BűnügyMiskolc
Az ítélet nem jogerős.
Fegyverrel megöléssel fenyegetőzött egy férfi Borsodban
Bűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette miatt, miután riasztófegyverrel egy fiatalkorú fiú irányába lőtt, miközben megöléssel fenyegette a családját.