Ugrás a tartalomra

Fényes nappal, hátulról támadt rá a tolvaj az idős férfire

Létrehozva
Egy miskolci járdán lökte fel a támadó a szépkorú férfit, mindössze 2500 forintért.
Kép
Képünk illusztráció

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki az idős sértett pénzét fényes nappal szerezte meg, fellökve őt egy miskolci járdaszakaszon - tudatta portálunkkal közleményben Homa-Hajdu Eszter, a Miskolci Törvényszék Sajóosztályának szóvivője.  

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított még júniusban egy miskolci járdaszakaszon az időskorú sértettet hátulról nagy erővel meglökte, amitől a férfi a földre esett. A tolvaj ekkor áldozata szatyrát a földre borította és megszerezte pénztárcáját, melyből 2500 forint készpénzt magához véve elmenekült a helyszínről. A férfi a földre eséstől nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett - tájékoztatott a közlemény. 

A gyanúsított cselekménye – bizonyítottság esetén – alkalmas lehet a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettének megállapítására - tette hozzá. 

A gyanúsított bűnösségének megállapítása esetén a vele szemben kiszabható szabadságvesztés felső határa – figyelemmel speciális bűnismétlő voltára – 15 évre emelkedik. A bíróság álláspontja szerint az ilyen súlyos mértékű büntetéssel fenyegetettség önmagában megalapozza a szökés, elrejtőzés veszélyét, melyet a férfi személyi körülményei nem ellensúlyoznak. Figyelemmel arra, hogy a gyanúsított büntetett előéletű és jelen bűncselekményt is előző szabadságvesztésének letöltését követő egy éven belül, továbbá folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt állva követte el, megállapítható, hogy esetében a bűnismétlés veszélye is reális - fejtették ki. 

A bíróság mindezek alapján egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A végzés nem végleges - adták hírül. 
 

 

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.