Ugrás a tartalomra

Megölte édesanyját a miskolci férfi, aztán felgyújtotta a holttestet

Létrehozva
A férfi gyanúsítotti kihallgatásán beismerő vallomást tett.

Emberölés miatt folytat eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy 40 éves miskolci férfival szemben. A gyanúsított március 31-én csobádi otthonában bántalmazta, majd megölte édesanyját. A férfi ezt követően a testet az egyik helyiségben hagyta és felgyújtotta a lakást, utána távozott - tette közzé közösségi oldalán a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság. 

A rendőrség április 1-jén őrizetbe vette a férfit, aki gyanúsítotti kihallgatásán beismerő vallomást tett. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság kezdeményezte letartóztatását - adták hírül. 

 

 

 

Ez is érdekelhet

Szabadnapon is szolgálnak
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Egy körözött férfit fogott el szabadidejében az Ózdi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja.
Káddal védte unokáját a miskolci nagymama – vádat emeltek a férfi ellen
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki előbb bántalmazta élettársát, majd annak védelmére siető nagymamáját is meg akarta ütni. Az idős asszony egy műanyag káddal próbálta megvédeni magát és unokáját – a dulakodás közben azonban megsérült.
Hagyta megfagyni barátját, hét évet kapott a férfi
BűnügyMiskolc
Az ítélet nem jogerős.
Fegyverrel megöléssel fenyegetőzött egy férfi Borsodban
Bűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette miatt, miután riasztófegyverrel egy fiatalkorú fiú irányába lőtt, miközben megöléssel fenyegette a családját.