Ugrás a tartalomra

Egy ittas és egy bódult sofőr is balesetet okozott

Létrehozva
A vármegye útjain április 7-e és április 13-a között történt közúti közlekedési balesetek során egy esetben volt ittas, egyben pedig bódult sofőr az okozó.
Kép

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai nyolc ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év tizenötödik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna - juttatta el szerkesztőségünknek közleményben Varga Rudolf rendőr százados, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. 

A rendőrök a tavaszi hónapokban is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas, illetve bódult vezetők kiszűrésére, mivel akik így vesznek részt a forgalomban, azok magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára. Hangsúlyozni kell, hogy az ittas, vagy bódult állapotban elkövetett járművezetés bírósági eljárást is vonhat maga után - tájékoztattak. 

A vármegye útjain április 7-e és április 13-a között történt közúti közlekedési balesetek során egy esetben volt ittas, egyben pedig bódult sofőr az okozó. A járőrök az adott időszakban ugyanakkor nyolc ittas állapotban a volán mögé ült sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna - adták hírül. 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy akik ittasan, vagy bódultan járművet vezetnek, elfogadhatatlan kockázatot vállalnak, és mások életét is veszélyeztetik!

 

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.