Ugrás a tartalomra

Molesztálta a saját lányát, most a törvény előtt felel a miskolci férfi

Létrehozva
Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki saját lánygyermekét szólította fel szexuális cselekmény végzésére.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a kiskorú sértett 2023 júniusában a délutáni órákban ért haza az iskolából miskolci lakásukba, ahol ezt követően édesapjával kettesben voltak otthon. A sértett telefonját nyomkodva a nappaliban lefeküdt az ágyra, mire a vádlott megállt mellette és nemi szervét szabaddá téve többször felszólította a kislányt, hogy fogja azt meg. A sértett – határozott tiltakozását követően – ki akart menni a konyhába, de a vádlott elé állt, megfogta a karját és nemi szerve irányába kezdte húzni, azonban a sértettnek sikerült a fogásból szabadulnia. Ezt követően a lány üzenetet írt a barátnőjének, majd átment hozzájuk és addig ott tartózkodott, míg édesanyja értesítésre került - írja közleményében a Miskolci Törvényszék.

A bíróság a vádlottat szexuális kényszerítés bűntette miatt 2 év, végrehajtásában 4 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, végleges hatállyal eltiltotta továbbá minden olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll.

Ez is érdekelhet

Elkábította és kirabolta a társkeresőn megismert sértettet
BűnügyBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelték a férfi letartóztatását.
börtöncella
Bántalmazták, kihasználták, megalázták cellatársukat
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Sátoraljaújhelyi Járásbíróság annak a két vádlottnak az ügyében, akik agresszívan és aljas módon vegzálták cellatársukat.
tűz miskolc lakás tűzoltó
Bosszúból felgyújtotta albérletét a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség közveszélyokozás bűntette miatt az ellen a férfi ellen, aki haragjában felgyújtotta a Miskolcon bérelt lakását, ezzel a társasház lakóinak életét és testi épségét is veszélybe sodorta.