Ugrás a tartalomra

A lánya barátjának családjára akarta rágyújtani a házukat

Létrehozva
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a férfinek az ügyében, aki lánya barátjának a családjára akarta gyújtani a házukat, ahol kiskorú gyermekek is tartózkodtak.
Kép
bilincsben elítélve börtön.jpg
Lakat alatt a gyújtogató. Fotó: police.hu

Az ítéleti tényállás szerint a vádlott 2022 decemberében szóváltásba keveredett lánya barátjával, miközben videóhíváson keresztül beszélgettek. Ennek során a férfit és családját szidalmazni kezdte, megöléssel és azzal fenyegette őket, hogy rájuk gyújtja a házukat. A kiabálásra felfigyelt a fiú édesanyja, aki a telefonálókhoz lépett, ekkor a vádlott egy körülbelül öt literes flakont mutatott fel, és közölte, hogy abban benzin van, amivel rájuk fogja gyújtani az ingatlanukat. Az édesanya a fenyegetéstől megijedt és megszakította a hívást.

Kis idő múlva az asszony – aki házukban öt gyermekével tartózkodott – kinézett az utcára és azt látta, hogy a vádlott az előzőleg felmutatott flakonnal közeledik feléjük, majd a házhoz érve lecsavarta a kupakot és azt megpróbálta átdobni a kerítésen. Ennek sikertelensége után a kiömlő benzint megpróbálta többször meggyújtani, mely szintén nem sikerült, mivel a cselekmény időpontjában esett az eső és mind a kerítés, mind a talaj fel volt ázva. A sértett közölte a vádlottal, hogy értesítette a rendőrséget, mire a férfi a flakont felkapva elmenekült a helyszínről.

A bíróság a vádlottat különös kegyetlenséggel, több ember, köztük 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt 3 év fegyházbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a terhelt feltételes szabadságra nem bocsátható. 
A büntetés kiszabása során a törvényszék enyhítő körülményként értékelte azt, hogy a vádlott ténybelileg beismerte és megbánta a bűncselekmény elkövetését, a sértettek megbocsátását és az alkalmatlan kísérletet. Súlyosító körülmény volt ugyanakkor, hogy hét, köztük két gyermekkorú és négy fiatalkorú személy volt a sértettek között, az önhibából eredő ittas, garázda természetű elkövetés és az ilyen és hasonló bűncselekmények vármegyeszerte és országos szinten is elszaporodott volta.

Az ítélet nem jogerős, az ügyészség súlyosításért, a vádlott és védője elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért jelentettek be fellebbezést. Az ügy a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.

Ez is érdekelhet

súlyosan bántalmazta a kutyát. Fotó: ChatGPT
Brutális állatkínzás: súlyosan bántalmazta kutyáját egy mezőcsáti férfi
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Az állat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínre hívott állatorvos kénytelen volt elaltatni.
Sorra buknak le a sofőrök Borsodban
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kilenc olyan sofőrt szűrtek ki a forgalomból, akik súlyos balesetet is okozhattak volna.
tolvaj miskolci kórház illusztráció ChatGPT
Tolvajt fogtak a miskolci kórházban
BűnügyMiskolc
A Miskolc Rendőrkapitányság befejezte a vizsgálatot egy férfival szemben, aki a miskolci kórházban szegte meg a törvényt.
miskolci nő csalás ChatGPT
Évekig tartó titok derült ki: nem ez a miskolci nő kapja az év édesanyja díjat
BűnügyMiskolcBelföld
Egy miskolci nő éveken át visszaélt a külföldön élő lánya banki adataival.