Ugrás a tartalomra

El sem hinné, mennyi ittas sofőrt szűrtek ki Borsodban múlt héten

Létrehozva
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 18 ittas, valamint egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból.

A rendőrök ősszel is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas, illetve bódult vezetők kiszűrésére, mivel akik így vesznek részt a forgalomban, nagy kockázatot jelentenek a biztonságos közlekedés számára. Hangsúlyozni kell, hogy a járművezetés ittas vagy bódult állapotban bírósági eljárást is maga után vonhat - olvasható a police.hu-n.

Mint írják, a vármegye útjain október 27-e és november 2-a között egy közúti közlekedési balesetet okozott ittas sofőr. Ugyanakkor a járőrök az adott időszakban 18 ittas, valamint egy bódult járművezetőt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt balesetet okozhattak volna.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy akik ittasan vagy bódultan vezetnek járművet, elfogadhatatlan kockázatot vállalnak, és mások életét is veszélyeztetik!
 

Ez is érdekelhet

Közel hárommillió forintot csaltak ki egy miskolci idős asszonytól ezzel a módszerrel
BűnügyMiskolc
Letartóztatta a Miskolci Járásbíróság azt a román állampolgárságú férfit, aki a gyanú szerint egy társával együtt csaknem hárommillió forinttal károsított meg egy idős miskolci asszonyt.
csaló pénz
„A fia balesetet okozott. Három millió forintért kiengedik” – két óra alatt elfogták a csalót
BűnügyMiskolc
Ezzel a két mondattal csaltak ki több mint hárommillió forint értékű készpénzt és ékszert egy 82 éves miskolci nőtől.
Elkábította és kirabolta a társkeresőn megismert sértettet
BűnügyBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelték a férfi letartóztatását.