Ugrás a tartalomra

Tavasztól őszig árulta a drogot - elkapták

Létrehozva
A rendőrök elfogtak egy kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítható miskolci fiút.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály nyomozói október 28-én fogtak el egy miskolci dílert. A fiú ebben az évben, tavasztól őszig cannabist, ecstasyt és speedet értékesített Miskolcon. A rendőrök kábítószer-kereskedelem bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki a 16 éves fiút, őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását - olvasható a police.hu-n.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy kábítószer, illetve új pszichoaktív anyag fogyasztása esetén szédülés, felgyorsult pulzus, légszomj, hangulatingadozás, szorongás, pánikroham, zavartság, illetve remegés is jelentkezhet. Az arra hajlamos személyeknél a pszichés függőség erőssé, szinte már elviselhetetlenné válhat! Kábítószerek, például kristály fogyasztása hamar erős pszichikai függőséget vált ki a használójából, hosszú távon pedig maradandó egészségkárosodást okoz.

Ez is érdekelhet

Közel hárommillió forintot csaltak ki egy miskolci idős asszonytól ezzel a módszerrel
BűnügyMiskolc
Letartóztatta a Miskolci Járásbíróság azt a román állampolgárságú férfit, aki a gyanú szerint egy társával együtt csaknem hárommillió forinttal károsított meg egy idős miskolci asszonyt.
csaló pénz
„A fia balesetet okozott. Három millió forintért kiengedik” – két óra alatt elfogták a csalót
BűnügyMiskolc
Ezzel a két mondattal csaltak ki több mint hárommillió forint értékű készpénzt és ékszert egy 82 éves miskolci nőtől.
Elkábította és kirabolta a társkeresőn megismert sértettet
BűnügyBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelték a férfi letartóztatását.