Ugrás a tartalomra

Sorozatosan csernelyi ingatlanokból lopott két fiatal

Létrehozva
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a két fiatalkorú terheltnek a letartóztatását, akik 2025 év elejétől kezdve elfogásukig sorozatosan loptak csernelyi ingatlanokból.

A megalapozott gyanú szerint a két fiatal 2025. év során több, mint húsz alkalommal tulajdonított el csernelyi ingatlanokból különböző értéktárgyakat. Volt, hogy az ablakot betörve, a falat kibontva, ajtót leemelve, a tetőcserepet félrehúzva vagy más módon rongálási kárt okozva jutottak be a házakba. A gyanúsítottak elektronikai cikkeket, szerszámgépeket, kerékpárokat, tűzifát, vezetéket, agancstrófeákat, építőanyagot és nagy mennyiségben italokat vittek magukkal - írja a Miskolci Törvényszék szerdai közleményében.

Mint fogalmaznak: cselekményeik – bizonyítottság esetén – alkalmasak lehetnek nagyobb értékre, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének és más bűncselekményeknek a megállapítására.

A bíróság álláspontja szerint a fiatalok büntetőeljárásban való részvétele személyi körülményeik miatt csak kényszerintézkedés útján biztosítható. Tartani kell attól is, hogy esetleges elkövetőtársaikkal összebeszélve, vagy tárgyi bizonyítási eszközök elrejtésével, megsemmisítésével akadályoznák a bizonytást. Életmódjuk alapján következtetni lehet a bűnismétlésre is, tekintve, hogy bűncselekmények elkövetésével tartják el magukat, velük szemben további eljárások vannak folyamatban; a fenti cselekményeket egyikük korábbi felfüggesztett szabadságvesztésének próbaideje alatt követte el.

A bíróság mindezeket mérlegelve 2025. december 12. napjáig elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását, mely végzéssel szemben ők és védőik fellebbeztek - zárul a közlemény.
 

Ez is érdekelhet

Közel hárommillió forintot csaltak ki egy miskolci idős asszonytól ezzel a módszerrel
BűnügyMiskolc
Letartóztatta a Miskolci Járásbíróság azt a román állampolgárságú férfit, aki a gyanú szerint egy társával együtt csaknem hárommillió forinttal károsított meg egy idős miskolci asszonyt.
csaló pénz
„A fia balesetet okozott. Három millió forintért kiengedik” – két óra alatt elfogták a csalót
BűnügyMiskolc
Ezzel a két mondattal csaltak ki több mint hárommillió forint értékű készpénzt és ékszert egy 82 éves miskolci nőtől.
Elkábította és kirabolta a társkeresőn megismert sértettet
BűnügyBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelték a férfi letartóztatását.