Ugrás a tartalomra

Hollandiából rendeltek cannabismagot Felsőzsolcára

Létrehozva
A miskolci rendőrök a DELTA Program keretében lefoglalták a postai küldeményként Hollandiából érkezett cannabismagokat, és két, cserépbe ültetett növényt is.

A Miskolci Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása vétség miatt nyomoz egy 33 éves felsőzsolcai lakossal szemben. A férfi június 19-ét megelőzően egy csomagban több mint 30 gramm cannabismagot rendelt Hollandiából, melyet postai küldeményként szállítottak volna ki. A kézbesítés előtt a csomagot a rendőrség lefoglalta, ahogy a férfi otthonában tartott kutatás során talált két, cserépbe ültetett, kifejlett cannabistövet is - olvasható a police.hu-n.

Mint írják, a rendőrök november 20-án gyanúsítottként hallgatták ki a fogyasztót, a férfi beismerő vallomást tett.
 

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.