Ugrás a tartalomra

Egy éjszaka, három bűncselekmény - elsőfokú ítélet a rablóval szemben

Létrehozva
Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Miskolci Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, aki 2024 augusztusában egy éjszaka alatt többször is rabolt Miskolcon.

Az ítéleti tényállás szerint a férfi 2024. augusztus 16-án hajnalban ököllel arcon ütötte az ittas sértettet, aki a földre esett és a nyakába akasztott, kezében szorított táskáját a terhelt elvette tőle, majd futva távozott. Kis idő múlva egy másik sértettre figyelt fel, aki egy padon feküdt, alvó állapotát kihasználva a vádlott eltulajdonította PET palackos borát és elhagyta a helyszínt. Nem sokkal később a férfi egy harmadik sértettől – aki egy kiskorú személy társaságában sétált – fenyegetően pénzt kért, zsebeinek kifordítására szólította fel, majd a borospalackkal tarkón ütötte. Ekkor a sértett a földre esett, a kiskorú személy megijedt és elfutott. A terhelt pedig testszerte ütlegelte a sértettet azért, hogy értékeit megszerezze. Miután sikerrel járt, elfutott. A sértett a helyszínen hagyott borospalackot visszavitte a második cselekménnyel érintett férfinak - közölte a Miskolci Törvényszék.

Mint írják, a férfi az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. Őt a bíróság rablás és kifosztás bűntette, valamint más, kisebb tárgyi súlyú vétségek miatt három év nyolc hónap szabadságvesztésre, mellékbüntetésül négy év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint kötelezte a kár megtérítésére is. Enyhítő körülményként értékelte a vádlott beismerését, büntetlen előéletét és fiatal felnőtt voltát, illetve a kár részbeni megtérülését, míg súlyosító körülmény volt a bűncselekmények halmazata, sorozat jellege és a vagyon elleni cselekmények elszaporodottsága.

A döntéssel szemben a vádlott és védője fellebbezett, az ügyész három munkanapot fenntartott a jogorvoslati nyilatkozat megtételére - zárul a közlemény.
 

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.