Ugrás a tartalomra

Kerékpárját toló ismerősét ütlegelte egy férfi Mezőkövesden

Létrehozva
Tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben döntött a Mezőkövesdi Járásbíróság annak a férfinak a büntetőjogi felelősségéről, aki többször fejen ütötte kerékpárját toló ismerősét Mezőkövesden.

A megállapított tényállás szerint a terhelt 2025. június 17-én este Mezőkövesd belvárosában a sértettel először kötekedni kezdett, majd – mivel ő igyekezett figyelmen kívül hagyni és továbbhaladni – ököllel fejen ütötte és a biciklije felé rúgott. A sértett próbálta a vádlottat megkerülve folytatni az útját, de a férfi elé került, levette a pólóját, kiabált, majd előbb tarkón, aztán többször fejen ütötte, úgy, hogy a sértett eszméletét vesztette. Sérülései nyolc napon belül gyógyultak - közölte a Miskolci Törvényszék.

Mint írják, a bíróság a vádlottal szemben garázdaság vétsége miatt hat hónap szabadságvesztést szabott ki, amelynek végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztette.

Ez is érdekelhet

csaló pénz
„A fia balesetet okozott. Három millió forintért kiengedik” – két óra alatt elfogták a csalót
BűnügyMiskolc
Ezzel a két mondattal csaltak ki több mint hárommillió forint értékű készpénzt és ékszert egy 82 éves miskolci nőtől.
Elkábította és kirabolta a társkeresőn megismert sértettet
BűnügyBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelték a férfi letartóztatását.
börtöncella
Bántalmazták, kihasználták, megalázták cellatársukat
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Sátoraljaújhelyi Járásbíróság annak a két vádlottnak az ügyében, akik agresszívan és aljas módon vegzálták cellatársukat.