Ugrás a tartalomra

A ház körül segítettek, de meg is lopták az idős sértettet

Létrehozva
Ítéletet hozott az Encsi Járásbíróság azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik hónapokon keresztül, részletekben szerezték meg az idős sértett készpénzét a Borsod vármegyei Baktakéken.

A megállapított tényállás szerint a két terhelt bejáratos volt az idős, mozgásában korlátozott férfi otthonába, ahol ellenszolgáltatás fejében ház körüli munkákat végeztek. A sértett a lakóház egyik szobájában egy zárt pénzkazettában tartott másfél millió forintnyi készpénzt, amelyből a vádlottak 2023. év során munkavégzés közben, egymásról tudva, felváltva – míg társuk a sértett figyelmét lekötötte – eltulajdonítottak 1.135.000 forintot.

A Miskolci Törvényszék közleményében azt írja: a bíróság ítéletében a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett kifosztás bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottakat, akik e bűncselekményt társtettesként, folytatólagosan követték el és ezért őket – a rendiség sorrendjében – 1 év 6 hónap, illetve 1 év 10 hónap szabadságvesztésre ítélte, a büntetés végrehajtását pedig mindkét férfi esetében 2 év próbaidőre felfüggesztette, valamint őket ennek tartamára pártfogó felügyelet alá helyezte. A bíróság az I. rendű vádlottal szemben 135.000 forint, míg a II. rendű vádlottal szemben 1.000.000 forint összegre vagyonelkobzást is elrendelt.

A bíróság enyhítő körülményként értékelte az I. rendű vádlott büntetlen, ugyanakkor súlyosítóként a II. rendű vádlott büntetett előéletét, továbbá mindkét terhelt terhére esett a társas, folytatólagos elkövetés ténye.

Az ítélet jogerős - zárul a közlemény.
 

Ez is érdekelhet

Közel hárommillió forintot csaltak ki egy miskolci idős asszonytól ezzel a módszerrel
BűnügyMiskolc
Letartóztatta a Miskolci Járásbíróság azt a román állampolgárságú férfit, aki a gyanú szerint egy társával együtt csaknem hárommillió forinttal károsított meg egy idős miskolci asszonyt.
csaló pénz
„A fia balesetet okozott. Három millió forintért kiengedik” – két óra alatt elfogták a csalót
BűnügyMiskolc
Ezzel a két mondattal csaltak ki több mint hárommillió forint értékű készpénzt és ékszert egy 82 éves miskolci nőtől.
Elkábította és kirabolta a társkeresőn megismert sértettet
BűnügyBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelték a férfi letartóztatását.