A vádirat szerint a vádlott 2025. január elején a délelőtti órákban személygépkocsival közlekedett Miskolc iparterületén lévő utcában, megállt az út melletti járdán sétáló kiskorú nő előtt és megkérdezte, hogy elmenne-e üzletbe, a nő igennel felelt és beült az autóba, útközben a vádlott megkérdezte tőle hány éves, a sértett azt válaszolta, hogy 14, mikor a vádlott visszakérdezett annyit felelt, hogy biztos, hogy elmúlt 14 éves - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.
A gépjárművel egy parkolóban álltak meg, ahol a vádlott által fizetett 5.000 Ft ellenében a sértett a vádlott számára szexuális cselekményt végzett.
Mint írják, másnap kora délután a vádlott ugyanebben az utcában ismét megjelent autóval, a sértettet kereste, most is megkérdezte tőle, hogy van-e kedve vele menni, a sértett beült az autóba, egy bokros területhez mentek, itt a vádlott a sértett alsó ruházatát levette és 7.000 Ft ellenérték fejében beleegyezésével szexuális cselekményt végzett. A vádlott tudatában volt annak, hogy a kiskorú sértett nem töltötte be a 18. életévét, ennek ellenére létesített vele szexuális kapcsolatot, ellenszolgáltatásért.
Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott, pártfogó felügyelet elrendelésével, egyidejűleg indítványozta végleges hatályú eltiltását bármely olyan foglalkozás gyakorlásától, amellyel összefüggésben tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kerülne kapcsolatba - zárul a közlemény.