Ugrás a tartalomra

Idős, beteg férfit raboltak ki

Létrehozva
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Kép

Az elsőfokon eljárt Tiszaújvárosi Járásbíróság által megállapított tényállás szerint a vádlottak 2023. február végén, éjjel megjelentek a 76 éves, betegségei miatt mozgáskorlátozott férfi borsodi településen lévő családi házánál, a bejárati ajtót felfeszítve bementek és különböző értékek után kezdtek kutatni. A kutatás zajaira felébredő sértett számonkérte a vádlottakat, mire ketten, felváltva több alkalommal, kisebb erővel arcon ütötték őt. A lakásból televíziót, kézi szerszámgépeket és közel negyvenezer forint készpénzt vittek el - közölte a Miskolci Törvényszék Sajtóosztálya.

Az idős férfi a bántalmazások következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el az arcán.

A vádlottak közül a fiatalkorú vádlott és az egyik felnőttkorú társa korábban, amikor a sértett kórházban tartózkodott, ugyanebbe az ingatlanba a bejárati ajtó ablakrését fedő fóliát leszakítva bementek, és 80.000 forintot vittek magukkal, amelyen később megosztoztak.

Mint írják, az elsőfokú bíróság az I. és II. rendű vádlottakat társtettesként, csoportosan, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás, magánlaksértés és lopás bűntettében mondta ki bűnösnek, amiért az elsőrendű vádlott javítóintézeti nevelését rendelte el 4 év időtartamra, a másodrendű vádlottat pedig 15 év 3 hónap fegyház fokozatú szabadságvesztésre ítélte, és 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, továbbá megállapította, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. A III. rendű vádlottat társtettesként, csoportosan, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és magánlaksértés bűntette miatt 15 év 9 hónap fegyház fokozatú szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte és megállapította, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.

A bejelentett fellebbezésekre figyelemmel az ügy a Miskolci Törvényszéken folytatódott. A másodfokú eljárásban a törvényszék az elsőfokú bíróság által kiszabott szabadságvesztés tartamát eltúlzottan súlyosnak ítélte, és a már 3 éve előzetes fogva tartásban lévő vádlottakkal szemben a terhükre rótt cselekmények tárgyi súlyát - a rablási erőszak kisebb fokát és az enyhítő körülmények nyomatékát megfelelően értékelve – annak lényeges enyhítését tartotta indokoltnak a büntetési célok elérése érdekében.

Erre tekintettel a törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a II. rendű vádlott büntetését 10 évre, míg a III. rendű vádlottét 10 év 9 hónapra enyhítette, a járulékos kérdéseket pontosította, egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.

Az ítélet jogerős - zárul a közlemény.
 

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.
Ikertestvérének adta ki magát egy nő, hogy átverje a hatóságot
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Szappanoperába kívánkozó történet a Tiszaújvárosi Járásbíróságon.