Ugrás a tartalomra

1 perc ME: Ásványfesztivál, együttműködés, egyetemi nőnap

minap.hu
Utoljára módosítva
2023. március 13. hétfő 14:22
Ásványfesztivál, együttműködés, egyetemi nőnap - 1 percben a Miskolci Egyetem történéseiről.

Mindent a szemnek! Óriási érdeklődés mellett zajlott a Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivál a Miskolci Egyetemen. A több mint száz kiállító mellett a látogatókat előadások, fotókiállítás, a legfiatalabbakat pedig földtudományi játszóház várta. Az ezreket vonzó népszerű rendezvény nem csak az ásványok szépségére, hanem hasznosságukra is felhívta a figyelmet.

Erős és nyitottság. A Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Karának mesterképzésben részt vevő duális hallgatói kezdték meg a tanévet. Egy vállalat és egy egyetem együttműködésének a sikere az oktatásban, a szakemberek kibocsátásában és a kutatásban rejlik. Erre a három pillérre épülő közös munka a MOL Petrolkémia és a Miskolci Egyetem között erős.

Nőnap nőkkel. Igazi különlegességeket, elfeledett női zeneszerzők műveit idézte fel a Miskolci Egyetem a nőnapi hangversenyen a Zenepalotában. A romantikától napjainkig ívelő korszakot mutatták be a Bartók Béla Zeneművészeti Kar hallgatói.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!