Ugrás a tartalomra

Adománygyűjtés kezdődött a családnak, akiknek tűzijáték miatt égett le a lakása

Létrehozva
Adománygyűjtést kezdeményezett a Supersum Alapítvány az otthon nélkül maradt miskolci család számára.

Szilveszter este egy tűzijáték csapódott egy harmadik emeleti panellakás erkélyére a Középszeren. A kétgyermekes édesanya otthona lakhatatlanná vált a tűz miatt, mindenük porig égett.

Feketére színeződött ablakok és erkélyek jelzik a lángokat, füstjük még a hetedik emeleti ingatlant is érintette. Annyira, hogy a Miskolc Televízió információi szerint egy ott lakó is füstmérgezést kapott. A leégett lakásban leszakadt radiátor és szinte felismerhetetlenné égett tárgyak - a háromtagú család mindene a tűz martalékává vált.

A lángokat egy, az erkélyre becsapódott tűzijáték okozta szilveszter este, ami rövidesen lángba borított mindent a miskolci panellakásban a Középszeren. A tulajdonos édesanya, Kántorné Színai Erika elmondta, a szoba porig égett, és mindenük tönkre ment.

- Tiszta víz és korom mindenünk, gyakorlatilag semmink sincs - árulta el a Miskolc Televíziónak.

Az édesanya elmondta, életüket a szerencsének köszönhetik, percekkel a robbanás után értek haza. Az otthon nélkül maradt család, jelenleg rokonoknál lakik, otthonukat azonban szeretnék felújítani. A tragédia után az önkormányzat azonnal segítséget nyújtott: megkapták a települési gyorstámogatást, és szükséglakást is mihamarabb biztosítanak nekik.

Az önkormányzaton kívül - Veres Pál polgármester kérésére - a Supersum Alapítvány is felvette a családdal a kapcsolatot. Bernasconi-Bús Katalin elnök elmondta, a fő számlaszámukra már elkezdődött az anyagi támogatás gyűjtése.

- Ezt a lakást teljesen fel kell újítani, viszont ezt nem fedezi a biztosítás, ezért bármilyen felajánlás, legyen az kétkezi munka, anyag, festék, vezeték- vagy csőcsere, mindenre szüksége van a családnak - tette hozzá.

Aki anyagilag szeretne segíteni a családnak, itt megteheti:
Számlaszám: Supersum Alapítvány K&H BANK 10402764-50526972-78881008
IBAN: HU72 10402764-50526972-78881008
Swift kód OKHBHUHB
Közlemény: szilveszteri tűz

Ez is érdekelhet

Orbán Viktor Miskolcon
Orbán Viktor miniszterelnök: ma már nincs magyar ipar, magyar gazdaság Miskolc nélkül
MiskolcBelföldGazdaság
1990-ben Miskolc nagy bajban volt, és nagy kérdés előtt állt: sikerül-e egy modern ipari várost alakítani a borsodi megyeszékhelyből. Ma azonban már nincs magyar ipar, magyar gazdaság Miskolc nélkül, a város visszanyerte a régi rangját, Miskolc az ország egyik legfontosabb ipari központja – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a borsodi vármegyeszékhelyen.
Képgaléria
Orbán Viktor Miskolcon
Orbán Viktor Miskolcon: megtelt a Szent István tér
Miskolc
Országjárásra indult Orbán Viktor, melynek következő állomása Miskolc volt. A miniszterelnök március 21-én, szombaton 16 órakor mondott beszédet a Szent István téren.
Szoros csatában marad alul a DVTK. Fotó: magánarchívum
A diósgyőri hölgyek is kikaptak
MiskolcSport
Labdarúgás, Simple Női Liga NB I., 15. forduló: hazai környezetben veszítettek a piros-fehérek.
muaythai magyar bajnokság
Érmeket szereztek Budapesten a miskolciak
MiskolcSport
A fővárosban zajlik a muaythai magyar bajnokság.