Ugrás a tartalomra

Adományozók Napja az állatkertben

Létrehozva
Második alkalommal szervezi meg közösen összefogva az Adományozók napját a Miskolci Állatkert és a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyerekjóléti Intézmény november 23-án és november 24-én az állatkertben.
Kép
Grafika: Miskolc Holding Zrt.

Az összegyűjtött adományokat a Gyermekjóléti Szolgáltatás munkatársai veszik át, és ők juttatják el a rászoruló gyermekeknek és családjuknak.
A gyűjtés alkalmával édességet, tartós élelmiszert, tisztálkodási szereket, tanszert, gyerekruhát, és gyerekjátékokat várnak a szervezők, akik azt kérik, hogy a használt ruhanemű és játék esetén csak olyat vigyenek, amelyet a saját gyereküknek is odaadnának.

A Miskolci Állatkert bejáratánál kialakított gyűjtőponton, mindkét nap, az adományozók az adományért cserébe egy kupont kapnak, amellyel az adományuk leadásának napján száz forintért látogathatják meg a Miskolci Állatkertet, abban az esetben, ha az adomány értéke arányos a belépőjegy értékével. A kupon december 31-ig használható fel - írja közleményében a Miskolc Holding Zrt.

 

 

 

Ez is érdekelhet

DVTK II F4R - FC Hatvan
Győzelemmel búcsúztak
MiskolcSport
A DVTK II F4R csapata az évad utolsó meccsét játszotta. Az FC Hatvan gárdáját fogadta a DVTK II F4R együttese.
véradás
Véradási időpontok Miskolcon és Borsod megyében
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Több helyszínen szervez véradást jövő héten is az Országos Vérellátó Szolgálat.
A világ egyik legismertebb utazási magazinjában Miskolc
MiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódGasztroSzabadidőKörnyezet
A brit magazin 2026-os Green List válogatásában helyet kapott a borsodi megyeszékhely, illetve Bodrogkeresztúr is.
Kánikula jön pünkösdkor
Miskolc
Vasárnap is a napsütésé lesz a főszerep.