Ugrás a tartalomra

Adventi villamos: legyen idén is a miskolci Európa legszebbje!

Létrehozva
A miskolciak szavazatán múlik, negyedszer is a mi adventi villamosunké lesz-e a cím.
Kép
Idén is mézeskalács házikóként gördült ki a remízből a miskolci adventi villamos. Fotó: Végh Csaba

Negyedik alkalommal hirdette meg az MHD86 nevű cseh portál nemzetközi versenyét, amelyben Európa legszebb adventi villamosát keresik. Az idei megmérettetésen 11 ország 24 szerelvényére lehet szavazni.

A járványhelyzet nem rémisztette el a régi versenyzőket sem: Amszterdam, Brno, Plzeň, Pozsony, Prága vagy Zürich például idén is indult. Viszont új versenyzők is vannak: ilyen például Nižnij Novgorod vagy Hirosima is. Hazánkból a miskolcin kívül a Budapesti és a Szegedi fényvillamosok is megmérkőznek címért.

Kép
Fotó: Juhász Ákos

Amint az ismert, az elmúlt három évben toronymagasan a miskolci adventi villamos győzött a megmérettetésen, a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. és Miskolc város és természetesen a miskolciak legnagyobb örömére. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, 2017-ben elvarázsolt kastély, 2018-ban egy meseszép jégpalota, 2019-ben és idén bájos mézeskalács házikó formájában indult útnak a miskolci adventi villamos.

A verseny a napokban indult. Cikkünk megjelenésének idején a szavazatok 61 százalékával Plzeň vezetett, Prága a voksok 11 százalékát tudta magáénak, Miskolc pedig mindössze 6 százaléknyi szavazatot kapott addig. Szűk két óra múlva viszont már több mint 1400 szavazata volt, a mézeskalács házikónak, ami a voksok 24 százalékát jelentette (A szerkesztőség jóslata szerint, ha ez így folytatódik talán még ma első helyre ugorhat a miskolci szerelvény - a szerző).

Szavazni egyáltalán nem bonyolult, teljesen úgy kell, mint az elmúlt években: katt erre a linkre, az oldal alján jelöljétek be Miskolcot, majd a „Hlasujte” gombra kattintva véglegesítsétek a szavazatot, aztán hajrá!

Szavazni a portál szerint 2021. január 3-án 18 óráig lehet.

Ez is érdekelhet

Augusztus végén ismét a Szinva örökségében fürdőzhetünk
MiskolcKultúraSzabadidő
A Szinva Örökség Napokon, augusztus 28-30. között, idén is a Miskolcot teljes egészében átszelő, ikonikus patak mentén fellelhető, kulturális, építészeti, ipartörténeti, tudományos és természeti értékeket ismerhetik meg az érdeklődők.
44-es busz MVK
Szombattól ismét a megszokott helyen állnak meg a belváros felé tartó buszok a Cementgyárnál
Miskolc
Befejeződtek a munkálatok a Cementgyár megállóhelyénél, így augusztus 15-től, szombattól ismét az eredeti helyén vehetik igénybe a megállót a belváros felé utazók.
Képgaléria
Folytatódik a 3-as számú főút felújítása
Halad a miskolci útfelújítás: újabb szakasz kap friss aszfaltot a 3-as főúton
Miskolc
Újabb útfelújítási munkák miatt változik a közlekedés Miskolcon.
Avasi Kvaterka
Visszarepülünk a ’80-as évekbe: retro buli költözik Miskolctapolcára
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
Neonfények, kazettás slágerek, retró kaják, jelmezek és hajnalig tartó házibuli – augusztus 15-én Miskolctapolcán elevenedik meg a ’80-as évek. Az Avasi Kvaterka ezúttal elhagyja az avasi dombokat, és a régi tapolcai büfésorra költözik.