Ugrás a tartalomra

Akiket a cirkusz levegője megcsapott

Bacsó István
Utoljára módosítva
2023. november 06. hétfő 08:41
Utazócirkuszban élni és dolgozni egy életforma, a nehézségeivel együtt is a szabadságot, a kalandot jelenti a benne élőknek. Nem véletlen, hogy cirkuszos dinasztiák alakultak ki, generációk adják tovább egymásnak a stafétát és azt az életet, amelyet a „világért sem” hagynának el. 
Fotók: Mocsári László

A valóság persze az, hogy éppen a világért nem hagyják el a cirkusz világát, hiszen vele utazzák be az országot és a világot, általa nyílik meg a benne élők számára az egész világ. Szó szerint. A napokban Miskolcon vendégeskedő Hungária Nagycirkusz vezetőjét Ádámné Carment kértük meg, engedjen egy kis bepillantást ebbe a kívülállóknak misztikusnak tűnő világba. 

A családi vállalkozásuk  - amelyben mindenki csinál mindent, a felnőttektől a gyerekekig, ha kell fellépnek, a szünetben vattacukrot árulnak vagy söprik a színpadot - már a nyolcadik generációnál tart, tudtuk meg a cirkuszigazgatótól, aki elmondta, hogy mind apai, mind anyai ágon is csupa cirkuszművész dinasztiát találunk. „Több nagy cirkuszi dinasztiát egyesítünk. Én a Wertheim családból származom, ez a vonal Németországból jön, az anyukám részéről ott van a Donnert-ág, ők Jugoszláviából jöttek, valamint Tóbiás is van a családban, akik egy nagyon régi dinasztia. Aztán a Richter nagymamám révén rokonságban vagyunk az Eötvösökkel is, és persze a párom családja, az Ádám is méltán híres a cirkusz világában, ők alapították 1990-ben a Colorado Nagycirkuszt” – ecsetelte a családfát Carmen. 

Nem estek tehát messzire a családfájuktól a nyolcadik generációt képviselő fiatalok, akiknek első pillanattól kedve a cirkusz egyben az otthont is jelenti. Nem is ismernek másféle életet. Az Ádám família négy gyermeke ma már állandó fellépője a cirkusz műsorainak. A két idősebb még a nagyszülők cirkuszában kezdte az ismerkedést a cirkuszi élettel, amelybe beleszülettek, a második gyermek, Ádám Henrik kétéves volt, amikor a szülei megalapították a saját cirkuszukat, a Hungária Nagycirkuszt. A ma már 16 éves Henrik és testvérei, a 18 esztendős Liliána, a 11 éves Jamina, valamint a tizedik évét taposó Jordan nem csupán szerves részei a különböző műsoroknak, légtornász, zsonglőr, hulla-hopp és egyéb látványos és nem ritkán bizony veszélyes számaikkal, de sorra zsebelik be a junioroknak járó díjakat is a produkcióikkal. 

„A gyerekek ebbe születnek bele, nekik ez válik megszokottá. Az utazás, a cirkusz, a segédkezés a munkákban, később a fellépések az életük szerves részét képezik. Persze rájuk is vonatkoznak azok a szabályok, mint a többi gyerekre, ugyanúgy kell például tanulniuk, mint bárki másnak. A különbség csupán annyi, hogy ők magántanulók, a kijelölt tananyagot maguk tanulják meg, amiben kapnak tanári segítséget is, aztán mennek vizsgázni” – meséli az édesanya. Elárulta, mindenki szabadon dönthet a sorsáról, a karrierjéről, ha továbbtanulna egyetemen, vagy más szakmát választana, ők támogatnák. 

Carmen szerint, aki beleszületik vagy belekóstol ebbe az életbe, az jó eséllyel benne is marad. Úgy tapasztalta, hogy százból egy gyerek választ magának felnőve más hivatást. Hogy miért van ez így, az talán már genetika - tekintve a felmenők hosszú sorát a szakmában -, ez a hivatás öröklődik a családokban. A kérdésünkre, hogy mi a jó ebben, azt válaszolta, hogy ez egy kalandos élet, nem egy helyhez kötött,  hanem jóval kötetlenebb, szabadabb, mint az átlagembereké. 

„A téli szünet végén már a gyerekeink is alig várják, hogy jöjjön a jó idő, és útra keljünk. Igaz, hogy ennek ára az például, hogy kevés barátjuk van a cirkuszon kívüli világban, vagy az, hogy nem járnak iskolába, hanem magántanulók, de az utazás, a sok új élmény és kaland kárpótolja őket. Szerencsére az agyuk is ráállt már arra, hogy rövid idő alatt sok tanulnivalót jegyezzen meg, minden vizsgára rendesen felkészülnek, még a tornára is, ami mindig jeles” – mondta mosolyogva. 

A szezon utolsó hetét idén Miskolcra tervezték, a záróműsoruk a „Karácsonyi varázslat” november harmadikától november 12-éig látható, utána jön a jól megérdemelt téli szünet. 

„Egyszerűen nincs hagyománya nálunk a téli cirkuszlátogatásnak, ezért nem éri meg, hogy működjünk. A változó igények miatt egyébként is egyre nagyobb kihívás bevonzani a közönséget a cirkuszba. Ráadásul például az egyre szigorúbb állatvédelmi szabályok is gyakorlatilag ellehetetlenítették a vadállatok tartását és szerepeltetését, amelyek korábban a legnépszerűbb számok között voltak. Ezeket is más produkciókkal kell helyettesítenünk. Az érdeklődés fenntartása érdekében minden szezonban újdonságokkal készülünk és igyekszünk világhírű művészeket szerződtetni. A változó világban így van jövője a cirkusznak” – vallja a cirkusz vezetője.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!