Ugrás a tartalomra

Akiket a lőpor füstje megcsapott – újjáavatták a lőteret

Kujan István
Utoljára módosítva
2020. október 03. szombat 17:07
Újjáavatták a Miskolci Egyetem közvetlen szomszédságában található tűzfegyveres lőteret szombaton.

Az 50 méteres lőtéren 3-3 tűzfegyveres pisztoly és légfegyveres lőállást, valamint 7 kispuska lőállást alakítottak ki. A Miskolci Egyetemi Lövész Klub (MELK) elnöke az ünnepségen elmondta, az elmúlt években nagyon népszerű volt a sportlövészet, 50-100 hallgató is járt hozzájuk egy-egy félév során. Kovács János hozzátette, bár a koronavírus-járvány a klubot is rosszul érintette, mégis nagy reményekkel tekintenek a jövőbe.

Juhász Ákos képgalériája!

– Nemcsak az egyetemi hallgatókat várjuk vissza, hanem a honvédség tagjait is. A felsőoktatási intézményben, nagy örömünkre, több százan jelentkeztek önkéntes tartalékos katonának – szeretnénk nekik megmutatni, milyen a lőporszag. De középiskolás versenyzőink is vannak. Bízunk abban, hogy hamarosan felfut a pártoló és taglétszám – mondta az elnök, akitől azt is megtudtuk, hogy minden évben van legalább 10-20 aktív sportolójuk, akik országos versenyen is indulnak.

A lőteret a ’60-as évek közepén kezdték el építeni, az egyetemi lövészklubot 1992-ben alapították. 2013-ban azonban egy időre be kellett zárniuk, mert az egyik golyófogó fal ledőlt. Az újraindulást és újjáépítést az az egyetemmel kötött együttműködési megállapodás tette lehetővé, amit 2015-ben írtak alá, 10 évre. Mint azt a felsőoktatási intézmény általános rektorhelyettese is leszögezte: a sport nagyon fontos az egyetemisták életében, öröm, hogy lövészettel is foglalkozhatnak. Szűcs Péter szép sportsikereket kívánt a klubnak.

Nagy Géza őrnagy, a Magyar Honvédség miskolci toborzóirodájának vezetője kiemelte: egyetemistákat is toboroznak. – Fontos szerepet töltenek be a honvédség tartalékosai között: ők adják a dinamizmust az idősebbek rutinja mellé. A lövészklubon keresztül meg tudjuk őket szólítani, hiszen a sportlövők talán könnyebben vállalnak tartalékos, majd hivatásos katonai szolgálatot. És gyorsan kiképezhetők akár lőfegyverre is – hangsúlyozta. Az irodavezető elmondta még, hogy tavaly ügyfélszolgálati irodát nyitottak a Miskolci Egyetemen, és a Honvédelmi alapismeretek című órára idén több mint 300 hallgató jelentkezett.

De nemcsak Miskolcon, országosan is egyre nagyobb az érdeklődés a katonaság iránt – ezt már Tóth László, a Magyar Tartalékosok Szövetségének elnökségi tagja mondta. – Az a feladatunk, hogy a fiatalok ne szélsőséges nézeteket valló egyesületeknél kössenek ki. A hazafias nevelés, a hon védelme szintén fontos célkitűzésünk. Ezeken a területeken jól együtt tudunk működni a lövészklubokkal – fogalmazott.

A Magyar Sportlövő Szövetség főtitkára, Sinka László arról szólt, hogy minden, működő sportlétesítmény nagyon fontos a magyar sportélet szempontjából. – Örömmel vesszük, hogy a szövetségünk aktív tagja a miskolci. Arra biztatom önöket, menjenek tovább az úton. Mindenképpen segíteni fogjuk a klub munkáját, talán lehetőség nyílik majd a sportlétesítmény fejlesztésére is. Elkötelezettek vagyunk a honvédelem iránt.

Az újjáavatott lőtéren tehát folytatódik a sportlövők képzése. Éppen egy hét múlva, október 10-én országos minősítő versenyt rendez a klub, ahová a megye sportlövőit várják.

További hírek

Olvasnivaló