Ugrás a tartalomra

Akkor és most...: Egykori turistaház a Győri kapuban

Létrehozva
Kép

Turistapenzió, turistaház – mindkét felirattal fellelhető fotó a Győri kapu 143. szám alatti épületről. A rovatunkban most bemutatott 1935-ös fotón a Fortepan szerint egészen pontosan „Turistaszálló és vendéglő a turistához” nevet viselte a komplexum, mely még ma is áll, ám meglehetősen leromlott az épület állapota. A Miskolc a Múltban csoportban is szerepel a szálló fotója, az alatt öt évvel ezelőtt egy kommentelő tudni vélte: korábban lakásokat alakítottak ki benne, ám ma már üres az épület.

Kép

Aztán többen is megemlítik azt is, hogy a néhai turistaszálló mellett, a sarkon volt megtalálható Kertész néni legendás trafikja, melyhez – és persze üzemeltetőjéhez – sokakat kötnek szép emlékek. Dobrossy István: A miskolci vendégfogadók és a vendéglátás története 1745-1945 című kötete megemlíti, a város négy legfontosabb kapui – Csabai, Győri, Szentpéteri, Zsolcai – mentén alakultak ki a 18. századtól Miskolc jelentősebb vendégfogadói. A Győri kapui turistaszállót nem említi, mint ahogyan más, várostörténeti írás sem, történetéről így meglehetősen keveset lehet tudni.

(Tajthy Ákos szövege, Osztie Tibor fotója, a régi kép forrása: Fortepan / Gara Andor)

 

 

 

 

Címkék

Ez is érdekelhet

Kigyulladt egy épület Lyukóvölgyben
MiskolcHavaria
Tűz ütött ki egy kisebb épületben Lyukóban, a Nagy Kerekhegy-dűlőn vasárnap este.
A tréner és a több gólos megterhelés
MiskolcSport
Labdarúgás: nagy érdeklődés előzi meg a helyi fellegvárak csapatainak csatáját.
Képgaléria
Miskolci Termelői Nap
Minőségi kézműves termékek a belváros szívében – termelői nap októberben is
MiskolcGasztroSzabadidő
Október harmadik vasárnapján újra megrendezték az elmaradhatatlan Miskolci Termelői Napot, az igényes vásárlók piacát, ahol minőségi élelmiszerek, különleges kézműves termékek és helyi értékes portékák közül válogathattak.
„Csak” hatvan ponttal nyertek
MiskolcSport
Kosárlabda: NB I női, A-csoport, alapszakasz, 5. forduló.