Ugrás a tartalomra

Akkor és most…: A Luther-ház

Létrehozva
Régi és új felvételünkön a Luther-ház látható.
Kép

Az épület a Hunyadi utca nyomvonalának rendezése után készült az utca északi oldalán. Elődépülete a 10. számú házhoz épített földszintes Furman-ház volt, mellette a kerítéssel elválasztott templomkert. A telekhez keletről az egyemeletes evangélikus paplak csatlakozott. Az egyemeletes házat, illetve telkét 1893-ban vásárolták meg a hívek adományaiból, és a helyén kétemeletes bérházat emeltek. A tervek Knoblauch Richárd és Mende Ágost nevéhez fűződnek. Elkészülte óta a Luther-ház összeépítését tervezték a keleti épülettel, de ez nem valósult meg. Az udvari, egyemeletes szárny hattengelyű. A földszinten boltokat alakítottak ki, az emeleteken lakásokat. Köríves, magas kapubejárója az első emelet közepéig nyúlik fel, fölötte, a második emeleten, a kettős erkélyajtó előtt, kovácsoltvas kosarú erkély helyezkedik el. Erkély van az első emeleten is, a jobbról harmadik, illetve a balról második tengelyben. A kapu és az erkély között Luther Márton szobrát helyezték el, melyet Kun József épületszobrász tervezett. Az ház díszes tornyát az idők folyamán lebontották.

(Tajthy Ákos szövege, Sáfrány Gy. József képeslapja, Horváth Csongor fotója)

Kép

Címkék

Ez is érdekelhet

A hőség elől akár ide is elmenekülhet
MiskolcSzabadidő
A belvárosban van egy olyan hely, ahol mindenkit szeretettel látnak. A Pontközpont hétköznapi napokon attól függetlenül is nyitva tart, hogy programjuk lenne. Nőknek, gyerekeknek és apáknak is szerveznek eseményeket.
Folytatódik Miskolc útfelújítási programja és a forgalomkorlátozások
Miskolc
A városban több helyen forgalomkorlátozásra, sávszűkítésre kell számítani, mert a Miskolci Városgazda munkatársai útfelújítást és más hibaelhárítási munkálatokat végeznek.
Képgaléria
Dánielfy és Parno Graszt koncert a Csengey-kertben
„Nekünk mindig a közönség adja meg a löketet” – a Parno Graszt a Csengey-kertben koncertezett
MiskolcKultúraSzabadidő
Vasárnap este a Csengey-kertben adott koncertet a Parno Graszt. A fellépés apropóján Oláh Józseffel, a zenekar énekesével, gitárosával és tamburásával beszélgettünk spontaneitásról, közönségről, közös dalokról és arról is, miért ünnep számára minden koncert.
Mento Kupa, már tizenegyedszer
MiskolcSport
Vízilabda: Miskolcon rendezik a város sportéletének egyik legkiemelkedőbb nyári nemzetközi utánpótlás tornáját.