Ugrás a tartalomra

Akkor és most…: a Palóczy utca

Létrehozva
A régi és az új képen is a Palóczy László utca földszintes épületsora, valamint a városképet meghatározó két templom: a belvárosi református és a Minorita templom látható.
Kép
Sáfrány Gy. József képeslapja

A kép bal oldalán többnyire lakóházak találhatók, de itt áll a Belvárosi Református Egyházközség egykori és a Tetemvári Református Egyházközség jelenlegi parókiája is. A jobb oldalon az Egressy Béni Zeneiskola egyik épülete, a Városgazda belvárosi telephelye és a Tiszáninneni Református Egyházkerület Diakóniai Központja is megtalálható. A hátulról látható belvárosi református templomot 1786-ban kezdték építeni, de csak 1808-ban szentelték fel. 1843-ban, a miskolci tűzvészben a templom is megrongálódott, a helyreállításkor vetődött fel a torony megépítésének gondolata. A torony végül 1864-re készült el, magassága 70 méter lett, a legmagasabb az egyházkerületben.

Kép
Fotó: Mocsári László

A Minorita templom egyike Miskolc legrégebbi egyházi épületeinek, a város legjelentősebb temploma. 1729-ben kezdték el építeni, és 1760-ban szentelték fel. Látványos külső felújítása - a toronysisakok cseréjével együtt - a közelmúltban fejeződött be, a belső tér rekonstrukciója jelenleg is tart.

Címkék

Ez is érdekelhet

Versenybuszt indít egy közlekedési társaság? Miskolcon ez is lehetséges!
Miskolc
Idén is megrendezik az eljutási versenyt Miskolcon, kedd reggel jön a rajt! Ki lesz a leggyorsabb?
Látható jelenlét – lecsaptak a rendőrök Miskolcon
MiskolcBűnügy
Prostitúció, kábítószer, garázdaság – összehangolt akciót tartottak a borsodi megyeszékhelyen.
Képgaléria
Alzheimer Séta
Láthatatlan betegségre hívták fel a figyelmet – ismét Alzheimer-sétát tartottak Miskolcon
Miskolc
Száznál is többen gyűltek össze hétfőn a Szinva teraszon, hogy közösen sétáljanak végig Miskolc belvárosán, és felhívják a figyelmet az Alzheimer-kórra, a demenciával élők és családtagjaik nehézségeire. A menet a Szent István térig vonult, ahol szakemberek és érintettek beszéltek a betegségről és a segítség lehetőségeiről.
Az Avast érinti a hibaelhárítás
Miskolc
Melegvíz-ellátást érintő hibaelhárítást végeznek kedden az Avas városrészben.