Ugrás a tartalomra

Alakszai: „Miskolc maradjon a nyerő oldalon”

Létrehozva
Miskolc mára régióközponttá és Magyarország egyik legkeresettebb befektetési helyszínévé vált – hangoztatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, országjárásának miskolci állomásán. Alakszai Zoltán, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje szerint pedig a 21. században Miskolcon fiatalos lendületre, világos városfejlesztési koncepcióra és jó kormányzati kapcsolatokra van szükség a sikerhez.
Preview Image
Végh Csaba képgalériája

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az önkormányzati választás előtti országjárásának miskolci fórumán, Alakszai Zoltán, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjének kampánya keretében, tartott előadást az Avasi Gimnázium Színháztermében. Az eseményen részt vett Hubay György is. Az országgyűlési képviselő köszöntőjében a helyhatósági választás tétjét ecsetelte, de egyebek mellett szólt a migrációs helyzetről is.

Kép

– Miskolcon korábban a „fészekrakók” okoztak problémát, és ez sem szólt másról, csak a pénzszerzésről. A szocialista városvezetés annak idején nem tett semmit a helyzet megoldásáért, a nyomortelepek kialakulása ellen – emlékeztetett.

Alakszai Zoltán polgármesterjelölt azt hangsúlyozta, hogy a most átadott beruházások – a DVTK sportegészségügyi központja és új birkózóterme, valamint a GS Yuasa gyáravatója – a kormány, a város és a gazdasági szereplők együttműködésének eredménye. – Mi abban hiszünk, hogy akkor lehet egy város, egy közösség sikeres, ha szövetségeseket talál. Miskolcnak pedig az elmúlt 9 évben kiemelkedő szövetségese volt Magyarország kormánya – emelte ki.

Kép

Hozzátette: a gazdaság fejlesztése kiemelt feladat volt már 2010 óta, hiszen Kriza Ákos polgármester a szocialistáktól 36 milliárdos adósságállománnyal vette át a várost, ahol a munkanélküliek száma meghaladta a 13 ezret, és ahol rossz volt a közbiztonság. Ehhez képest ma elmondhatjuk, hogy harmadára csökkent a munkanélküliség, számos beruházó érkezett a városba.

Kép

– Ezen az úton kell haladni, hogy Miskolc a nyerő oldalon maradhasson, és ne kerüljön ellenzékbe. A 21. században fiatalos lendületre, világos városfejlesztési koncepcióra és jó kormányzati kapcsolatokra van szükség – hangoztatta Alakszai Zoltán.

„Az elmúlt években Miskolc páratlan fejlődésen ment keresztül” – ezt már hazánk külgazdasági és külügyminisztere mondta. Szijjártó Péter az elmúlt évek munkáját méltatva leszögezte, hogy a városvezetés meghozta a megfelelő infrastrukturális, közlekedési és városfejlesztési döntéseket, amik szükségesek voltak ahhoz, hogy ma régióközpont és Magyarország egyik legkeresettebb befektetési helyszíne legyen.

Kép

– Több olyan vállalattal is tárgyalunk jelenleg, akik újabb beruházásokat hoznának ide. Az ehhez szükséges fejlesztésekről is tárgyaltunk Alakszai Zoltánnal – tudatta a miniszter. – Azt kértem tőle, hogy a választást követően haladéktalanul kezdjenek hozzá a második ipari terület kialakításához, az infrastrukturális és közműfejlesztésekhez. A közösségi közlekedés fejlesztéséről, újabb gázüzemű buszok szolgálatba állításáról szintén beszéltünk. Megállapodtunk, hogy az Y-híd megépítésének előkészítését is megkezdjük a választás után. És nagy jelentősége van a Miskolcot Kassával összekötő autópálya megépítésének is. 2021-re átadjuk. Folyamatosan fejleszteni kell, mert éles a verseny a beruházásokért.

Kép

– Mindezekhez arra van szükség, hogy a továbbiakban is együtt tudjunk működni a miskolci városvezetéssel. A felsorolt fejlesztésekben mind segíteni fogom Alakszai Zoltánt – mondta.

Ez is érdekelhet

Kékesi volt a miskolciak legeredményesebb játékosa. Fotó: magánarchívum
Súlyos egyetemi vereség
MiskolcSport
Kosárlabda, férfi NB I/B, Piros csoport, 24. forduló.
egyházzenei koncert Fotó: Osztie Tibor
Bach születésnapján különleges koncerttel indult a tavasz Miskolcon
MiskolcKultúraEgyház
Johann Sebastian Bach születésnapja előtt tisztelegtek a selyemréti római katolikus templomban megrendezett egyházzenei koncertsorozat tavasznyitó hangversenyén szombat délelőtt.
A fővárosban kikaptak a miskolciak. Fotó: magánarchívum
A harmadik negyedben döntött a KSI
MiskolcSport
Vízilabda, E.ON férfi OB I-es bajnokság, alsóházi rájátszás, 1. csoport, 3. forduló: három góllal veszítettek a vendégek.
garázsvásár Vörösmarty lakótelep Fotó: Osztie Tibor
Tavaszi garázsvásár a Vörösmarty lakótelepen
MiskolcSzabadidő
Tavaszi garázsvásárt rendeztek szombaton délelőtt a Vörösmarty lakótelepen, ahol három órán keresztül bárki árusíthatta megunt, de jó állapotú tárgyait.