Ugrás a tartalomra

„Alig” két tonnával volt nehezebb a megengedettnél a román járműszerelvény

Létrehozva
A rendőrök a 37-es számú főútvonalon vonták intézkedés alá azt a román sofőrt, aki az általa vezetett járműszerelvénnyel a megengedett legnagyobb össztömeget jelentősen meghaladva közlekedett.

A Sárospataki Rendőrkapitányság munkatársai szerda este a 37-es számú főútvonalon, az erdőbényei elágazásnál egy román állampolgárságú járművezetővel szemben intézkedtek.

Kép
Forrás: rendőrség

A gépjármű által vontatott utánfutón három személygépkocsi volt a rakomány. A sofőr által vezetett tehergépkocsi és a szerelvény súlya a megengedett legnagyobb össztömeget – több mint 2000 kilogrammal – meghaladta.

A tetten ért férfit a járőrök előállították a Sárospataki Rendőrkapitányságra, ahol a hatóság – 24 órán belül meghozott – elsőfokú határozatában a szabálysértőt négy hónapra eltiltotta a járművezetéstől és pénzbírsággal sújtotta.

Kép

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a folyamatos közúti ellenőrzések során a rendőrök a kiemelt szabálysértéseket elkövetőkkel szemben alkalmazzák az azonnali intézkedés és hatósági eljárás elvét a közlekedés biztonsága érdekében.

Ez is érdekelhet

Vakbélműtét után irány a Zemplén
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Hét pontos előnnyel vezeti az éves összetett bajnokságot László Martin és navigátora, Zsiros Gábor. László Martint azonban a késhegy hamarabb elérte, hiszen néhány nappal ezelőtt egy nem tervezett, pláne nem várt beavatkozáson esett túl.
Tanúk jelentkezését várja a rendőrség
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Miskolci Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretén belül folytat vizsgálatot egy rendkívüli halálesettel kapcsolatban.
Cserebere vipera
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt két férfi ellen minősített garázdaság bűntette miatt, akik ugyanazzal a teleszkópos fémbottal verték egymást.
Füst a lépcsőházban. Forrás: katasztrófavédelem
A miskolci tűzoltók siettek a családi házhoz: mérgező gáz miatt riasztották őket
Borsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Megszólalt a szén-monoxid-érzékelő egy családi házban hétfő este Sajóvámoson, az Ifjúság utcában.