Ugrás a tartalomra

Alszol már, kölyök? Csak mert már fosztanálak...

Létrehozva
A Miskolci Járásbíróság ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki az ítéleti tényállás szerint 2021. június 14-én délután az MVK Zrt. 3-as jelzésű autóbuszára szállt fel, ott észrevette az egyik ülésen helyet foglaló, éppen alvó kiskorú sértettet és mellette lévő táskáját.

A férfi a sértett védekezésre képtelen, alvó állapotát kihasználva magához vette a táskát az abban található tolltartóval, kulaccsal, esernyővel és kulcsokkal együtt, majd leszállt a buszról. 

A bíróság a vádlottat kifosztás bűntette miatt 3 év 6 hónap szabadságvesztésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte, egyúttal kizárta a feltételes szabadság kedvezményéből és kötelezte a sértett kárának megtérítésére is. Az ítélet nem jogerős - adta hírül közleményében a Miskolci Törvényszék. 

(borítóképünk illusztráció)

Ez is érdekelhet

Szabadnapon is szolgálnak
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Egy körözött férfit fogott el szabadidejében az Ózdi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja.
Káddal védte unokáját a miskolci nagymama – vádat emeltek a férfi ellen
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki előbb bántalmazta élettársát, majd annak védelmére siető nagymamáját is meg akarta ütni. Az idős asszony egy műanyag káddal próbálta megvédeni magát és unokáját – a dulakodás közben azonban megsérült.
Hagyta megfagyni barátját, hét évet kapott a férfi
BűnügyMiskolc
Az ítélet nem jogerős.
Fegyverrel megöléssel fenyegetőzött egy férfi Borsodban
Bűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette miatt, miután riasztófegyverrel egy fiatalkorú fiú irányába lőtt, miközben megöléssel fenyegette a családját.