Ugrás a tartalomra

Amerikai szakmai zsűrinél lett világelső Riana

Létrehozva
A miskolci színész-énekes kislány, Balla Riana Emma első helyezett lett klasszikus szólóénekes juniorkategóriában a Golden Classical Music Awardson – írta meg szombaton az Index.
Kép

Balla Riana Emma háromévesen szeretett bele az operett műfajába, rajongásig csodálja ezt a világot és a benne lévő dalokat, szülei pedig mindenben támogatják lányukat. Mivel itthon nem gyakori, hogy kilencéveseknek tartsanak hangképzést, így a kislány teljesítményét is vegyes kritikák érik, ez a műfaj szokatlan egy gyerek számára. Ezért gondolták úgy – idézi fel az országos portál –, hogy kíváncsiak lennének az amerikai zsűri szakmai véleményére is, így Riana Emma elindult a Golden Classical Music Awardson. Ahol aztán első helyett lett klasszikus szólóénekes juniorkategóriában. Ez egyben azt is jelenti, hogy a kilencéves lány részt vehet egy debütáló koncerten New Yorkban, a Carnegie Hallban, ha a vírus is engedi, 2021 nyarán.

– Kicsit izgulok, de ha nagyon őszinte szeretnék lenni, akkor nem a fellépés miatt, hanem azért, mert még sosem utaztam repülővel, így van bennem egy kis félelem, mert nem tudom, mit várjak az úttól – mesél az érzéseiről Riana Emma, akinek ezzel még nem ért véget az aznapi jó hírek sora: Alig egy órával egy másik üzenetet is kapott. Indult ugyanis a Super Final Cup Fiestalonia 2020 spanyol kétfordulós versenyen is, és onnan arról tájékoztatták, hogy első helyezettként jutott tovább a döntőbe.

Riana már mintegy húsz díjat nyert különböző versenyeken, szerepelt nemzetközi filmekben is, pedig még csak alsós egy miskolci általános iskolában. Nagyon tudatosan és keményen dolgozik, hogy elérje a célját. Tavasszal indult az István, a király iskolába megy elnevezésű versenyen, ahol elnyerte a Táltosasszony szerepét. Több elismert szín- és énekművész úgy nyilatkozott róla, hogy színpadra született. Naponta negyven percet skálázik, és rengeteg új darabot tanul, emellett táncol is. Gyerekszínészként dolgozott a Miskolci Nemzeti Színházban és a Budapesti Operettszínházban, de filmforgatásról is rengeteg élménnyel tért haza.

Ez is érdekelhet

Mikita Dorka Júlia
Ő Frankelda hangja
Kultúra
Egy miskolci színész szinkronizálja az új mesemusical főszereplőjét. Mikita Dorka Júlia mesélt a film látványvilágáról is, valamint elárulta, kinek kölcsönözné szívesen a hangját.
Képgaléria
Miskolci Dixieland Band a Mályi Plázson
A Miskolc Dixieland Band zenélt a Mályi Plázson
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Különleges buli volt a RádióM Mályi Plázson szombat este.
Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.