A szaloncukor hagyományosan magyar édesipari termék – szemenként selyem- és sztaniolpapírba csomagolt, csokoládébevonatos édesség –, amelyet a magyar családok a karácsonyfa díszítésére használnak.

A szaloncukor ősét (a fondant-cukrot, ami túltelített cukoroldatból felfőzéssel készült, puha, kikristályosított massza) a franciák a 14. században kezdték el készíteni, tőlük német bevándorló cukorműves mesterek közvetítésével, a 19. század első harmadában érkezett Magyarországra, majd vált népszerű karácsonyi édességgé és egyúttal a magyar karácsonyfák csillogó díszévé is. A francia papillote (hajcsavaró papír, papírhüvely) nevű fondant-cukorka (folyadékkal töltött cukorka) sztaniolpapír csomagolásának belsejére aforizmákat nyomtattak.

A karácsonyfa-állítás szokása Németországból érkezett hozzánk, azonban szaloncukorral való díszítése már nálunk alakult ki. Magyarországon az első karácsonyfákat a tehetős családok engedhették meg maguknak, amit eleinte mézeskaláccsal, aszalt gyümölcsökkel, papírból készített díszekkel ékesítettek. Később, a szalonban addig tálkából kínált cukorkát díszként a karácsonyfára helyezték fel.

Magyarországon a szaloncukrot kezdetben kézzel készítették, de a 19. század végén megjelentek az első fondantkészítő gépek, amelyek a Stühmer Frigyes hamburgi cukrászmester által alapított, első magyar gőzüzemű csokoládégyárban működtek, és gyártották a karácsonyi édességet a Gerbeaud cukrászda számára.

Jókai még szalonczukkedlinek nevezte a szaloncukrot, ugyanis a cukorka neve a német salonzuckerl szóból ered. 1891-ben jelent meg Hegyesi József magyar-franczia szakács és vállalkozó „A legújabb házi czukrászat” című kézikönyve, amelyben tizenhétféle szaloncukrot ír le, így pl.: szalon-ananász czukorkák, szaloncréme-bonbonok, szalon-marasquin-czukorkák, szalon-pisztácz-czukorkák.

Kugler Géza az 1891-ben megjelent „Legújabb nagy házi cukrászat” című könyvében már 17 féle szaloncukorreceptet írt le. A szaloncukor-készítési műveletek közül legtovább a csomagolópapír rojtozása maradt kézi, de később az úgynevezett ricselő gép segítségével ezt is gépesítették. A régi, híres cukrászdákban az inasok feladata volt a rojtozó gépet működtetni. A legnevesebb cukrászdákban óriási mennyiségű szaloncukrot készítettek. A formákat átszitált rizslisztbe mártották, ezután öntötték a folyékony, főzött cukormasszát a mélyedésbe. A cukor megdermedése és megszáradása után csomagolták a szaloncukrot a szivárvány minden színében pompázó, csillogó sztaniolpapírba.

Karácsonykor háztartásonként mintegy 1 kilogramm az átlagosan megvásárolt mennyiség ebből az édességből.

Kerekes Attilánétól a HUN a csoki bolt tulajdonosától megtudtuk a legnagyobb sláger még mindig a zselés szaloncukor – ez fogyott el idén először a bolt kínálatából. – Október végén már elkezdik keresni a szaloncukrokat, mert küldik ki külföldre, hiszen csak Magyarországon van szaloncukor – mondja. Leginkább Németországba, Amerikába, Ausztrália, Anglia viszik az édességet, amit külföldön is szaloncukornak hívnak. Mint mondta, postázni leginkább a dobozos, előrecsomagolt változatát vásárolják, de otthonra inkább vegyesen vásárolnak belőle, hogy többféle íz lehessen a fa alatt, vagy a fán.

– A konzum szaloncukrot még mindig nagyon sokan keresik. Ez az eredeti, a legelső szaloncukor, aminek fondant a belseje – részletezi. Mint mondja, régen csak a nyers fondant volt ízesítve, és be sem volt vonva csokoládéval. – Ezt a retro változatát a mai napig viszik, mint a cukrot.

Hiába veszünk össze azon, ki ette meg az utolsó zseléset, hiába lopjuk ki esténként a fára akasztottból a csokit, majd csomagoljuk vissza az üres papírt, hiába szeret a család minden tagja más-más ízűt belőle így csaknem egy kilogrammot kell vennünk, hogy mindenkinek jó legyen, egy valami biztos: a magyar családok otthonából nem hiányozhat a szaloncukor.