Ugrás a tartalomra

Áprilisban indulhat a szezon

Létrehozva
A közös miskolci csapat öt mérkőzést játszik az alapszakaszban.
Kép

Egy év kihagyás után ismét három osztályban vívhatják meg küzdelmeiket a résztvevők a magyar amerikai futball felnőtt bajnokságaiban - adta közzé a kedvező hírt a sportági szakszövetség honlapja.

Mint emlékezetes, 2020-ban a járványveszély, a karanténszabályok lehetetlenné tették, hogy a megszokott mederben és keretek között folyjon le a bajnokság. A HFL, amelynek küzdelemsorozatában fél évtizede a Miskolc Steelers is érintett volt, teljesen elmaradt. A csapatok egy része az alkalmilag őszre meghirdetett Divízió 1-ben tudott elindulni, így az Acélcsapat is, amely az elődöntőig jutott, és csak hajszálra volt a finálétól.

A borsodi megyeszékhely amerikai focistáira idén sem várnak könnyebb feltételek. A legfontosabb változás inkább abban érhető tetten, hogy a Miskolc Steelers név időlegesen lekerül a zászlóról és a tabelláról. A szakmai és anyagi megerősödés jegyében ugyanis a már korábban elindult együttműködés folytatódik most: a Steelers és a szintén miskolci illetőségű Renegades csapata gyakorlatilag egyesül, közös csapatként indul a 2021-es Divízió 1-ben. Az erre az alkalomra felvett név pedig: Miskolc American Football Team. A csapatra az alapszakaszban öt meccs vár, de a jó szerepléssel ez akár hét találkozóra is bővülhet.

Miskolci szempontból így fest a tervezett tavaszi menetrend:
Április 10., szombat: Miskolc AFT - VSD Rangers
Április 25., vasárnap: Miskolc AFT - Dabas Sparks
Május 9., vasárnap: Miskolc AFT - Eger Heroes
Május 29., szombat: DEAC Gladiators - Miskolc AFT
Június 20., szombat: Budapest Cowbells II - Miskolc AFT

Ez is érdekelhet

Feltehetik az i-re a pontot
Sport
A Macik számára pénteken este véget érhet a jégkorong Erste Liga rájátszásos tornájának első szakasza.
Törökországban véget ért a női kosárlabda világbajnoki selejtező torna
Eldőlt, ott lesznek-e a lányok a világbajnokságon
SportMiskolcVilág
Törökországban véget ért a női kosárlabda világbajnoki selejtező torna.
Majkut Gergely előre lépett
SportMiskolc
A DVTK SE szakmai vezetésének döntése értelmében Majkut Gergely irányítja a klub atlétika szakosztályának szakmai munkáját.
Vincze Richárd a DVTK új sportigazgatója
Sport
Vincze Richárd, a DVTK Labdarúgó Sportakadémia szakmai igazgatója veszi át a DVTK sportigazgatói posztját. Hosszú távon határozott struktúrával és következetes gondolkodásmóddal működő labdarúgó szakosztályt szeretne építeni, rövid távon pedig a bennmaradás a legfontosabb feladat.