Ugrás a tartalomra

Feltehetik az i-re a pontot

Létrehozva
A Macik számára pénteken este véget érhet a jégkorong Erste Liga rájátszásos tornájának első szakasza.
Kép
rre: dvtk-hoki-negy.jpg
A piros-fehérek pénteken este hazai környezetben bekerülhetnek a legjobb négy közé. Fotó: magánarchívum

A DVTK Jegesmedvék csapata a Debreceni EAC ellen vívja a negyeddöntőt: a párharc az egyik fél negyedik győzelméig tart, a pillanatnyi állás 3–2 a diósgyőriek javára. 
A hatodik meccset március 20-án, pénteken 18 óra 30 perctől a miskolci jégcsarnokban játsszák. Amennyiben a piros-fehérek ismét nyernek, akkor bekerülnek a legjobb négy közé, ha pedig veszítenek, akkor március 22-én, vasárnap, 18 óra 30-től a debreceni jégcsarnokban lesz a mindent eldöntő hetedik felvonás.

Már a négy között van a Corona Brasov és a Gyergyói Hoki Klub együttese, a Újpesti TE – Budapest Jégkorong Akadémia Hoki Club csatában pedig utóbbi 3–2-re vezet. A Macik soron következő ellenfélnek a Brassót, vagy a Gyergyót kapják, de ehhez előbb természetesen túl kell lépniük a hajdúságiakon. 
 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Zenit-DVTK Sportfesztivál
Sportfesztivál tartottak Miskolcon
SportMiskolcSzabadidő
Nagyon sokan érdeklődtek a diósgyőri arénában vasárnap tartott Zenit–DVTK Sportfesztivál iránt.
Ötven gólt dobott a DVTK
SportMiskolc
Kézilabda: NB II férfi, B-csoport, 3. forduló.
Baráti focitalálkozó a Népkertben
SportMiskolcSzabadidő
Labdarúgás: Koszta Péter is részt vett a jól sikerült a szombati miskolci rendezvényen.
Öt gólt szerzett a diósgyőri tarcsi
SportMiskolc
Labdarúgás: NB III., Észak-keleti csoport, 9. forduló.