Ugrás a tartalomra

Átadták a Miskolcot Felsőzsolcával összekötő kerékpárutat

Létrehozva
A beruházás ütemterv szerint haladt, így a kerékpárosok péntek reggel hivatalosan is birtokba vehették a több mint egy kilométeres új szakaszt.
Preview Image
Átadták a Miskolc - Felsőzsolca kerékpárutat. Mocsári László képgalériája

Mint arról korábban lapunk is beszámolt, tavaly novemberben kezdődött meg a Miskolcot Felsőzsolcával összekötő kerékpárút kivitelezése. Az XXL áruháztól kezdődő új szakasz a József Attila utca melletti korábbi járda nyomvonalán halad végig. A meglévő aszfaltcsíkot átépítették, kiszélesítették, így osztott pályán járdaként és kerékpárútként is funkcionál a TOP-os forrásokon keresztül 115 millió forintból megvalósult 1300 méternyi szakasz.

– Nagyon régen vártunk rá, régi adóssága a városnak – hangzott el Miskolc polgármesterétől, aki úgy fogalmazott, mindez összecseng azzal, amit az önkormányzatiságról és a város vezetéséről személy szerint is vall. Veres Pál jelképes alkalomnak nevezte a széleskörű összefogással megvalósult beruházást, mely bizonyítja, hogy Miskolc nem csupán közigazgatási határán belülre, hanem azon túlra is képes tekinteni.

A városvezető értékelése alapján nem megkerülhető, hogy a jövőt jelentő úgynevezett mikromobilitási eszközök egyre hangsúlyosabb szerepet kapjanak életünkben. Hozzátette: a mindennapi sportolás és az egészséges életmód támogatása mellett legalább ennyire fontos, hogy az ehhez hasonló fejlesztésekkel a felnövekvő generációk számára is példát mutassunk, neveltetésükbe beépítsük ezt a fajta szemléletmódot.

Kép
Fotó: Mocsári László

Ennek szellemében – emlékeztetett Veres Pál – Miskolcon idén négy szakaszban, kilenc kilométer hosszan épülhet új kerékpárút, mellyel az önkormányzat a városon belüli hálózatot a szomszédos településekkel fogja egybekötni. Miskolc polgármestere a most megvalósult együttműködés példája kapcsán idézte fel azt a város déli határában néhány napja megkezdett fejlesztést, aminek révén a vármegyeszékhelyből rövidesen Mályi is megközelíthetővé válik majd két keréken.

A másik polgármester is hasonlóképpen vélekedett a városokon átívelő projekt jelentősége felől. Szarka Tamás visszatekintéséből kiderült, a helyiek jelentős biciklis múlttal bírnak: Felsőzsolcára már egészen az ötvenes évektől közlekedett Miskolcról autóbuszjárat, így a végállomást a település távolabbi szegleteiből évtizedeken keresztül közelítették meg a lakosok kerékpárral. Felsőzsolca első embere a balesetek elkerülése érdekében tett komoly lépésnek minősítette a bringások részére kialakított utat.

A térség országgyűlési képviselője beszédében felelevenítette a 2010 tavasz végi árvizet, mely nem csupán a gáton húzódó kerékpárutat mosta el, de a település addig szövögetett fejlesztési terveit is alapjaiban írta át. Csöbör Katalin a parlamenti képviselősége alatt véghez vitt fejlesztések közül is kiemelte a mostanit, egyúttal köszönetét fejezte ki a kivitelező cégnek, hogy időben elkészült a beruházással.

Az útvonal az M30-as felhajtója előtt jobbra, Felsőzsolca felé kanyarodik, ahonnan egészen az autópálya alatti alagútig építették ki a teljesen új szakaszt. A kerékpárút ezen áthaladva éri el a régi zsolcai körforgalmat, vagyis az árvízi emlékmű környezetét.

Ez is érdekelhet

Oscar-eső Miskolcon: díjnyertes filmek az Uránia Art Moziban
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében március 19. és 25. között különleges válogatást láthat a közönség az Egyesült Államok legrangosabb filmes eseményének, a március 16-án megrendezett 98. Oscar-gálának jelölt alkotásaiból.
Bevetik a nehézágyút
Szabadidő
Reményeik szerint nyáron a teraszon is lesznek programok a Helynekemben. Víg György programszervezővel beszélgettünk a közelgő koncertekről is.
Világhírű hegedűművész ad ingyenes koncertet Miskolcon
SzabadidőMiskolc
Különleges zenei élmény várja a közönséget Miskolcon: ingyenes koncertet ad Mága Zoltán hegedűművész és zenésztársai március 21-én, szombaton este a Miskolci Egyetem Díszaulájában. Az eseményt az Eszmék és Értékek Alapítvány szervezi, amely minden érdeklődőt szeretettel vár a különleges hangulatú zenei estre.
Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.