Ugrás a tartalomra

Atlétika - Kazi Tamás újabb szenior világcsúcsra készül a fedett pályás Eb-n

Létrehozva
 "Bízom benne, hogy a fiatalok felé követendő példa lehet, hogy ennyi idősen, család és munka mellett tudok ilyen teljesítményt nyújtani" - mondta az atléta.

Idén kétszer is szenior világcsúcsot futott 800 méteren Kazi Tamás, aki a márciusi, toruni fedett pályás atlétikai Európa-bajnokságon tovább szeretne javítani idején - írja az MTI.

A versenyző szerdán az M4 Sport Sporthíradóban úgy fogalmazott, szerinte párját ritkítja, hogy 36. életévében is fel tudja venni a harcot a legjobbakkal. Kazi - aki 800 méteren 1:45.37 perccel tartja a szabadéri országos csúcsot - idén teremben előbb 1:48.75 perccel ért el szenior világcsúcsot, majd ezt egy századmásodperccel megjavította. Egyben teljesítette a fedett Eb kiküldetési szintjét.
"Bízom benne, hogy a fiatalok felé követendő példa lehet, hogy ennyi idősen, család és munka mellett tudok ilyen teljesítményt nyújtani" - mondta az atléta, aki három világbajnokságon is elődöntős volt.

Hozzátette, a fedett Eb-n a célja megjavítani a mostani szenior rekordot és 1:48 perc alatti időt futni 800 méteren.

Ez is érdekelhet

Olimpikonok és világbajnoki szereplők randevúznak
SportMiskolc
Nosztalgiatalálkozót tartanak a DVTK egykori kiválóságai Miskolcon szeptember 4-én, pénteken délután.
Apatóczky Máté folytatja munkáját a piros-fehéreknél. Fotó: magánarchívum
Huszonhat meccs vár rájuk
SportMiskolcBelföld
Saját nevelésű játékosaikra építenek a piros-fehérek.
Nagy küzdelmet vívtak
SportMiskolcBelföld
A diósgyőri Gál Nikolett is rajthoz állt a magyar csapatbajnokságon.
Sáfrány Péterre nagy feladat vár a Genfi-tó partján lévő Lausanne városában. Fotó: magánarchívum
Ipponnal veszített
SportMiskolcVilág
Sárfány Péter nem ért el helyezést Svájcban.