Ugrás a tartalomra

Autókat rongált meg egy kazincbarcikai nő

Létrehozva
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség rongálás vétsége miatt vádat emelt egy 19 éves helyi nővel szemben.

A fiatal nővel szemben a bíróság távoltartást rendelt el az édesanyjától valamint az általa lakott lakástól. A bírósági végzésben meghatározott időszak alatt a vádlott a nagyanyjánál lakott. A vádlott tavaly augusztus 4-én késő este, ittas állapotban az édesanyja lakásához ment, majd a lakóház előtti területről – különböző ruhaneműket kérve - kiabálni kezdett az anyjának. Mivel a nő nem válaszolt, a vádlott feldúltan visszaindult a nagyanyja lakására és útközben öt utcán parkoló személygépkocsit dühében szándékosan megrongált úgy, hogy azok oldalát egy ismeretlen eszközzel összekarcolta.

A vádlott cselekményével a gépjárművek tulajdonosainak 100.000 és 280.000 Ft közötti kárt okozott, melynek megtérítése iránt a sértettek mindegyike polgári jogi igényt terjesztett elő a vádlottal szemben. A járási ügyészség a büntetlen előéletű nőt öt rendbeli rongálás vétségével vádolja és vele szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban közérdekű munka büntetés kiszabására és a sértettek által előterjesztett polgári jogi igény elbírálására tett indítványt a Kazincbarcikai Járásbíróságnak.

Ez is érdekelhet

tűz miskolc lakás tűzoltó
Bosszúból felgyújtotta albérletét a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség közveszélyokozás bűntette miatt az ellen a férfi ellen, aki haragjában felgyújtotta a Miskolcon bérelt lakását, ezzel a társasház lakóinak életét és testi épségét is veszélybe sodorta.
Letartóztatásban a borsodi késelés gyanúsítottja
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit a múlt hétvégén történt prügyi késelés miatt emberölés kísérletével gyanúsítanak.
Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.