Ugrás a tartalomra

Autós flashmobot tartottak a katatörvény ellen a fővárosban

Létrehozva
Autós oktatók tüntettek pénteken a Hősök terén.
Kép
Fotó: 444.hu/Kristóf Balázs

Mintegy 200 autó sorakozott fel péntek délelőtt a Hősök terén, hogy sofőrjeik így tiltakozzanak a katázás szinte teljes kiszorítása ellen - tudósított a helyszínről a HVG.

A tiltakozók vezetésoktatók voltak, akik arra panaszkodtak a helyszínen, hogy az új törvény őket is ellehetetleníti, ezért hasonló kivételt szeretnének elérni, mint amit a kormány a taxisoknak is biztosított.

A beszámoló szerint forgalomkorlátozásra nem volt szükség a tüntetés miatt, ami dél után kevéssel ért véget.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.