Ugrás a tartalomra

Az Alkotmányvédelmi Hivatalhoz fordul a helyi és az országos kémbotrány miatt Bazin Levente

Létrehozva
A Velünk a Város önkormányzati képviselője továbbra is válaszokat vár a volt kormánymegbízott korábbi kijelentéseivel kapcsolatos kérdéseire.
Kép
Bazin Levente. Fotó: Juhász Ákos

– Egy hete várjuk, hogy a máskor bármilyen témában hevesen reagáló Fidesz képviselői mondjanak valamit arról, amit Orbán Viktor volt titkosszolgálati minisztere, volt kormánymegbízott állított: miszerint a miskolci Fideszbe és a megyei kormányhivatalba a mai napig aktív román titkosügynökök vannak beépülve – így kezdte csütörtöki sajtótájékoztatóját Bazin Levente, a Velünk a Város önkormányzati képviselője, aki többször is utalt az elmúlt héten pénteken, a témában elmondott szavaira. 

Annak ellenére bíztak a reakcióban – folytatta –, hogy tisztában vannak vele, „a kormánypárti politikusok jellemző szokása elkerülni, elferdíteni és letagadni az igazságot”. 

– Ahhoz sem vették a bátorságot, hogy akár egy újabb hazugsággal álljanak a miskolciak elé. Inkább sunyítanak. Azt gondolják, a hallgatásukkal semmissé tehetik a korábbi fideszes titokminiszter fideszes politikus által nem cáfolt meggyőződését. Eszerint a kormányhivatalt vezető Alakszai Zoltán a jelenleg is aktív titkosügynököket látja el információkkal – szögezte le Bazin Levente.

A politikus úgy fogalmazott, véleménye szerint ez a hallgatás tulajdonképpen beismerés, a Velünk a Város frakció azonban továbbra is várja a magyarázatot és a válaszokat. „Viszont mivel a külföldi kémek beépülésében megnevezett szervezetek képviselőitől, a megyei, miskolci Fidesztől, a kormányhivatal vezetőjétől hiába várjuk azt, ezért a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős minisztert, vagyis Pintér Sándort szólítjuk fel válaszadásra. Feltételezve, hogy az irányítása alá tartozó Alkotmányvédelmi Hivatal szakszerűen végzi a munkáját” – hangsúlyozta a képviselő. 


Bazin Levente kérdéseit – akárcsak legutóbb – változtatás nélkül közöljük:
 - A volt titkosszolgálati miniszter a miskolci Fidesz szervezetére, a korábbi városvezetésre, Alakszai Zoltánra, a Borsod Abaúj Zemplén megyei kormányhivatalra vonatkozó állításait ellenőrző felderítést elvégezték-e és az mit állapított meg?
- A román titkosügynökök milyen információkhoz fértek hozzá, és ezek megszerzésében miben segíthették őket a Demeter Ervin által megnevezett fideszes vezetők és szervezetek?
- A román titkosügynökök a volt titkosszolgálati miniszter, volt kormánymegbízott szerint valóban jelenleg is aktívan működnek a Fidesz miskolci szervezetében és a megyei kormányhivatalban?
- A volt titokminiszter tudomása szerint a hazai szolgálatok műveleteket hajtottak végre a román kémtevékenység elhárítása érdekében. A nemzetbiztonsági szolgálatok mely műveleteket végezték el az eltelt év során, hogy a román hírszerzők aktivitását, hálózatát felszámolják a miskolci Fidesz szervezetében és a megyei kormányhivatalban?
- A Velünk A Város frakció annak a tisztázását kéri, hogy a miskolci közgyűlésnek helyt adó ülésteremben a képviselők megfigyelésére alkalmas, illegálisan elhelyezett kamerák telepítése összefügg-e a román titkosügynökök miskolci kémtevékenységével és abban a miskolci Fidesz szerepével?

Kép
Fotó: Juhász Ákos

– A Pegazus kémszoftver magyar kormányt is érintő világméretű botránya eddigi tanulságainak ismeretében felszólítjuk Pintér Sándort, Varga Juditot és a kormányt, hogy a hazai ellenzék tagjai, valamint újságírók, ügyvédek, üzletemberek, politikusok törvénytelen megfigyelése helyett törvényes keretek között, a Miskolcon élők számára valódi nemzetbiztonsági kockázatot jelentő külföldi kémtevékenység felderítésén és felszámolásán dolgozzanak. Még ha eddig nem is ezt tették – jelentette ki az önkormányzati képviselő, aki hozzátette még: kérdései tisztázása érdekében az országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát is megkeresi, amelynek illetékességébe tartozik a szakszolgálatok tevékenységének ellenőrzése.

Ez is érdekelhet

Sarlós Boldogasszonnyal kezdődött az aratás
MiskolcEgyház
Az áldott állapotban lévő Szűz Mária és az ugyancsak állapotos Erzsébet találkozásáról emlékezik meg Sarlós Boldogasszony ünnepe.
Szombaton több 20-as autóbusz érinti majd az Egyetemvárost
MiskolcKörnyezet
Gépész évfolyam találkozót tart a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Kara szombaton - ehhez igazodik a 20-as busz menetrendje is.
Képgaléria
Sokszor láthatatlanul, de annál elkötelezettebben dolgoznak Miskolcért
Miskolc
Tizennyolc köztisztviselőt tüntettek ki szerdán, a miskolci Városházán a köztisztviselők napja alkalmából.
Képgaléria
Perecesen folytatódott a zúzalékos utak javítása
Miskolc
A program még májusban indult el Miskolcon, az első ütem Perecesen zárul. A mintegy egy kilométer hosszúságú útszakaszon összesen 30 tonna zúzalékot terítettek el. A cél az, hogy az ott élők és a telektulajdonosok számára biztosított legyen a biztonságos és akadálymentes.