Ugrás a tartalomra

Az élő közvetítés motiválja őket

Létrehozva
Minden esélyünk megvan arra, hogy a bajnokság hátralévő részében is szép eredményeket érjünk el – vélekedik a bajnokaspiráns Újbuda ellen készülő miskolci férfi vízilabdacsapat szakmai igazgatója.
Kép
Képünk csak illusztráció

Az OSC elleni mérkőzésüket élőben közvetítjük, de milyen hatással lesz ez az MVLC játékosaira? – Úgy gondolom, ösztönzőleg hat, hogy újra lesz „közönségünk”. Óriási motiváció számunkra – fogalmaz érdeklődésünkre Bachner András. A szakmai igazgató szerint a sportág hazai és miskolci népszerűségének is jót fog tenni. – Egy-egy nagyobb derbi alkalmával korábban megtelt a Kemény Dénes uszoda, kis túlzással még a csilláron is lógtak a nézők. Nagyon bízunk abban, hogy az élő közvetítést szintén sokan követik majd.

Az idei bajnokságnak egy megfiatalított, helyi kötődésű játékosokból álló csapattal vágott neki a PannErgy-MVLC. Fiatalság, bolondság, szokták mondani, és a fiatalos hév és szenvedélyesség nagyon is igaz a pólósainkra: bravúrgyőzelmeket arattak (rögtön kezdésként a Honvéd ellen idegenben), utolsó percekig kiélezett csatákon vannak túl (legutóbb a bivalyerős Szolnok szenvedett meg az utolsó pillanatokig Kis István vezetőedző tanítványai ellen), de azért be-becsúsznak kevésbé szerencsés, rosszabb napok is.
– Legalább 7-8 olyan pontot elhullajtottunk, amit annak a számlájára írok, hogy többször zöldfülűként játszottunk. De így is azt gondolom, hogy várakozásokon felül teljesítünk a bajnokságban az eredményeket illetően.

A szakmai igazgató tehát amondó: jól sikerült a fiatalítás, néhány idősebb játékossal kiegészülve ütős kis csapatot alkotnak. – És végre elmondhatjuk azt, hogy miskolci játékosok a csapat erősségei. Kezd beérni, amit elterveztünk, de még csak az első fázisban vagyunk. Ha minden jól alakul, 2-3 év múlva ismét nemzetközi kupában szerepelhetünk.

Addig azonban még sok nagy csata vár Vismegékre, már a magyar bajnokságban is. Egy hosszabb, válogatott szünet után, március 3-án, a bajnoki cím egyik várományosa, az OSC Újbuda érkezik Miskolcra. A 18:00 órakor kezdődő mérkőzést élőben követhetik a MiNap Facebook-oldalán.

Ez is érdekelhet

Majkut Gergely előre lépett
SportMiskolc
A DVTK SE szakmai vezetésének döntése értelmében Majkut Gergely irányítja a klub atlétika szakosztályának szakmai munkáját.
Vincze Richárd a DVTK új sportigazgatója
Sport
Vincze Richárd, a DVTK Labdarúgó Sportakadémia szakmai igazgatója veszi át a DVTK sportigazgatói posztját. Hosszú távon határozott struktúrával és következetes gondolkodásmóddal működő labdarúgó szakosztályt szeretne építeni, rövid távon pedig a bennmaradás a legfontosabb feladat.
Oláh Jázmin aranyérmes
Sport
Az U15-ös korosztály tagjainak és nők számára válogató birkózó versenyt rendeztek Soltvadkerten.
Jól szerepeltek a miskolci sakkozók
SportMiskolc
10 város a magyar sakkozásért, rapid torna, 4. fordujó, Tiszaújváros, Sportközpont, 4 csoport, 66 induló.