Ugrás a tartalomra

Az energiaválság miatt szükségessé vált intézkedésekről tájékoztatták a grémiumot

Cziffra Andrea|Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2022. október 20. csütörtök 16:28
Rendkívüli ülést hívott össze csütörtökre Veres Pál, Miskolc polgármestere. A közgyűlésen összesen két előterjesztés szerepelt napirenden: a városvezetés tájékoztatta a közgyűlést az energiaárak változásának önkormányzati gazdálkodásra gyakorolt hatásáról.



A Fidesz-KDNP miskolci frakciója a rendkívüli közgyűlés előtt negyed órával jelezte a Facebook-oldalán, hogy nem vesz részt az ülésen.

A testület huszonnyolc tagja közül jelenleg tizenöt fő van jelen, így a közgyűlés határozatképes.

Veres Pál, Miskolc polgármestere úgy kezdte, őszinte meglepetéssel fogadták a Fidesz-KDNP közleményét a bojkottról: Nem értem. Többször elmondták ők is, hogy megoldást kell találni az energiaválság okozta problémákra, most pedig éppen erről beszélünk. Hecckamányuk részeként éppen néhány napja követeltek rendkívüli közgyűlést, most itt van, ahol a kormány által összehívott egyeztetésről szeretnék beszámolni a közgyűlésnek, a további teendőkről szeretném tájékoztatni a város közösségét - fogalmazott a polgármester. - Mi most tulajdonképpen a kormány kéréseinek teszünk eleget, Gulyás Gergely ugyanis szeptember 26-án kérte azt, hogy faragjuk le a költségeinket, és a közszolgáltatásokat legalább valamilyen szinten működtessünk, és még így is állami segítségre lesz szükségünk. Őszintén sajnálom, és csalódottságomnak adok hangot, mert úgy látom, hogy a Fidesz-KNDP nem partner ebben, csupán a közvélemény hergelése a céljuk, hogy még nehezebben tudjuk átvészelni a következő időszakot - tette hozzá. 

A polgármester tájékoztatta a közgyűlést, hogy a legutóbbi ülés óta elhunyt Kobold Tamás, Miskolc korábbi polgármestere.

Napirendi pontok

1. Javaslat a Közgyűlés tájékoztatására az energiaárak változásának önkormányzati gazdálkodásra gyakorolt hatása tárgyában
Előterjesztő: Veres Pál polgármester


Veres Pál polgármester úgy fogalmazott: mindannyiunk számára köztudott, hogy az elmúlt hónapok gazdasági folyamatai soha nem látott terhet rónak Európára és Magyarországra is. Az energiaárak 10-12-szeresére emelkedtek, az infláció elszabadult, már több mint 20 százalékos. Beláthatatlan az, hogy mi lesz az elkövetkező hónapok fejleménye, hogyan tudjuk a gazdasági válságot túlélni magánemberként - családokban, közösségekben, de az önkormányzatok sem képeznek kivételt. Egész Európa számára nagy teher a válság, és kevés megoldást látunk.

A rezsiköltségek növekedése a kötelező feladatok esetén 2021-ben 2,5 milliárdos terhet rótt a városra, idén ez 6,5 milliárd, jövőre pedig 17,5 milliárd lesz. A nem kötelező feladatok esetében ez idén 928 millió forint, jövőre pedig 2,3 milliárdnál is több lesz. Ez összességében jövőre 19 milliárd forintnál is magasabb költséget jelent a város számára. 
Ezt kellene az önkormányzatnak saját forrásból biztosítani. A város költségvetése 40 milliárd forint, ebből kellene kigazdálkodni ezt az összesen közel 20 milliárd forintos terhet. A kormány azt a feladatot tűzte elénk, hogy a legszükségesebb kötelező feladatokat lássuk el, tűzzel-vassal biztosítsuk ezeket. Ilyen feladatok: a település üzemeltetése, a helyi közlekedés biztosítása, hulladékgazdálkodás, távhő- és vízszolgáltatás, egészségügyi szolgáltatás, szociális szolgáltatások, és óvodai és bölcsődei szolgáltatások, valamint vagyongazdálkodás, kulturális sport és ifjúsági feladatok, közbiztonság biztosítása.

Számtalan nem kötelező feladatunk van, amiket önként vállaltunk, erre a miniszterúr azt mondta: az önként vállalt helyi ügyek megoldása nem veszélyeztetheti a törvény által kötelezően előírt önkormányzati feladatok és hatáskörök ellátást.

Az hangzott el az egyeztetéseken és tárgyalásokon, hogy ezek közül a legfontosabb az óvodai, bölcsődei, köznevelési feladatok, egészségügyi alapellátás biztosítása, szociális alapellátás, a bentlakásos szociális intézmények működtetése, a közétkeztetés folyamatos legyen, a víz, távhő szolgáltatás és a közlekedés legalább alapszinten biztosított legyen. Mindezt tegyük úgy, hogy a munkahelyeket, ha lehet, mentsük meg, a családok érdekében.

Az alapellátást biztosító cégek esetén csaknem nyolc milliárdos nem kalkulált többletet, a Miskolc Holdingnál pedig több mint egymilliárd forintos nem kalkulált többletet jelent 2022 utolsó negyedévében.
Az önkormányzat szeptember óta keményen dolgozik azon, hogy hogyan működtesse a várost. A spórolást a helyhatóság magán kezdte, egy épületbe költöztette össze a hivatalt, és speciális nyitva tartást vezetett be az ügyfélszolgálaton.

A polgármester felidézte az előzményeket: 2021-ben a közbeszerzéskor 21 forintról 65 forintra nőtt az áram ára, 2022 augusztusában pedig a korábban kibocsátott kötvény árát kellett visszafizetni, ami kemény tárgyalások után is 9,1 milliárdos terhet jelentett. Az év elején a kormány jelezte, hogy erre hitelt kellene felvenni, de döntés nem született, így saját erőből kellett megoldani ezt. Szeptemberben a gázközbeszerzés első árajánlatán 140 forintról 2000 forint felé nőtt a gáz köbméterének ára, amit ugyan sikerült lealkudni 1700 forintra, de még ez sem volt teljesíthető. Ezért a város belépett a központosított közbeszerzésbe, így 1030 forintos köbméteráron tudják biztosítani a város gázellátását. Október 1-jén aztán kihirdették az új távhőárakat. Miskolcon 3030 forintról „csak” 30.852-re emelkedett a távhő KJ-onkénti ára. Ez egyértelműen a geotermikus energia jelenlétének köszönhető. Ahol nincs geotermia, például Debrecenben ez az ár most 56.000 forint körül mozog. Ez volt az utolsó csepp a pohárban: számítottunk rá, hogy emelkedik a távhő ára, de ekkora árra nem számítottunk.

A korábbi intézkedéseknek köszönhetően a város 20 százalékos költségmegtakarítást tudott végrehajtani. A városvédelmi alapba 750 millió forintot csoportosítottak át a város költségvetéséből az utolsó negyedévre. Ebből kell finanszíroznunk a kötelező feladatok működtetését. A lehetetlen helyzet miatt most mindazok az intézmények, vívmányok kerülnek veszélybe, ami miatt az önkormányzatiság egyáltalán létezik.

A polgármester emlékeztetett, szeptember 7-én egyeztettt Rétvári Bence miniszterhelyettessel, vázolta a helyzetet, és azt a választ kapta, hogy tegyen meg a város mindent azért, hogy ebben a negyed évben működjön, és talán jövőre a kormány is tud majd intézkedéseket tenni az önkormányzatok ügyében. Ugyanez ismétlődött meg szeptember 23-án Komáromban a polgármesterek találkozóján és szeptember 26-án is az MJVSZ közgyűlésén.
Október 3-án született a fájdalmas döntés a fürdők bezárásáról, de a Barlangfürdő megmentése érdekében folyamatosan tárgyalt a Turisztikai Ügynökséggel, illetve a BOKIK-kal együtt egy egyeztető fórumot szerveztek, melynek eredményeként most látnak reális esélyt arra, hogy közös összefogással újra tudják nyitni ezt a fürdőt, akár már a jövő héten.

Október 19-én pedig Balla György miniszteri biztossal tárgyalt, ahol bemutatták az intézkedéseiket és a nehézségeket is. Igazán támogatást nem kaptunk, csupán annyit, hogy ha valóban veszélybe kerül az alapszolgáltatások ellátása, a kormány be fog avatkozni, de azt nem tudjuk, hogy milyen mértékben. Miskolc városa hasonlóan más nagyvároshoz, nagyon nehéz helyzetben van. Azt gondoljuk, hogy a mi intézkedéscsomagunkkal elmentünk a falig, ezen túl már csak a teljes bezárások történhetnének meg. De ezek a problémák nemcsak Miskolc problémái, hanem az egész hazai önkormányzati rendszeré. Ezek a problémák kormányzati intézkedések nélkül nem megoldhatóak. Ezt a negyedévet megpróbáljuk valahogy túlélni, de 2023-ra a fent ismertetett költségekkel nem látjuk a következő év megoldását.

Éppen ezért fájdalmas az, hogy a Fidesz-KDNP városi képviselői számára most sem az összefogás, a megoldások keresése a cél, hanem a hecckampány folytatása, a városi polgárok hergelése. Csalódott vagyok, úgy érzem, ez felelőtlenség, eskünkkel szembeni magatartás. Arra kérem, a miskolciakat, hogy ezt lássák be, legyenek türelmesek, lássák be, hogy ezek az intézkedések a város működtetése érdekében születtek meg, és gondolkozzanak el azzal, milyen nehézségekkel kell nekünk szembenézni. Éppen ugyanazzal kell ugyanis szembenéznünk, mint minden családnak. Csak összefogással, csak egymásra támaszkodva tudjuk ezt megoldani, közös teherviseléssel, összefogással. 

Simon Gábor (Velünk a Város frakcióvezető) a vitát a polgármester beszéde után azzal kezdte, hogy a mostani rendkívüli közgyűlés egy mérföldkő: soha nem volt még olyan, hogy a városvezetés nyíltan szembenéz a problémákkal, és a közgyűlésen tájékoztatja a képviselőket, a közvéleményt a mindennapos problémákról. - Ezért elképesztő számunkra, hogy néhány képviselő veszi a bátorságot magának, hogy egy ilyen közgyűlésre nem jön el. Jelzi ezzel ország-világnak, hogy nem érdekli Miskolc sorsa, nem érdekli, hogyan lehet megoldani a problémákat, melyeket nem Miskolc városa okozott, hanem a háború, és a kormány elhibázott intézkedései. Ha szétnézünk a világban, látható, a kormányok Európában kezüket, lábukat törik, hogy segítsenek az önkormányzatoknak, vállalkozásoknak, családoknak. Itthon a pénzt nem erre költik, hanem propagandára, plakátokra, és nemzeti konzultációra.

Miskolc esetében tíz évvel ezelőtt a kormány átvállalta a hiteleket, ezzel lehetőséget kapott arra, hogy egyensúlyi pályára lépjen: erről a pályáról a város már 2015-ben letért, aminek jele az volt, hogy a város által megrendelt alapszolgáltatásokat a város nem fizette ki a Miskolc Holdingnak. Ennek az lett az eredménye, hogy 2019-re a vagyonkezelőnek 10 milliárd forintban nem fizetett ki költségeket az előző városvezetés idején Miskolc.
Ezt tetézte a Covid okozta válság és az akkori kormányzati intézkedések, elvonások, és így jutottunk el a mostani helyzetig, és valós segítségeket a kormánytól nem látunk. A számlák jönnek, és ezeket ígéretekből nem lehet kifizetni. Ezért nem csodálom, hogy nem jött el a Fidesz-KDNP frakció, hiszen ezekért ők a felelősek – jelentette ki Simon Gábor. 

Szopkó Tibor alpolgármester úgy fogalmazott: a Fidesz-KDNP képviselői a mostani ülésen nem tartják be a képviselői esküt, amit 2019 októberében ők is letettek. „Bajban, válsághelyzetben cserben hagyták a várost. Pont itt van annak a pillanata, hogy összefogjunk annak érdekében, hogy megmentsük Miskolcot, a miskolciaknak az alapszolgáltatásokat. Számomra az ellenzéki képviselők viselkedése miatt ez a mai nap Miskolc fekete napja. Nem hangulatot kell kelteni, nem hecckampányt kell folytatni a sajtóban, hanem dolgozni kell a városért. Őszinte nyílt kommunikációt kell folytatni. Cselekednünk kell, mert nem tehetjük meg felelős városvezetésként azt, hogy bedobjuk a gyeplőt. Heti hét napot kell dolgozni, még akkor is, ha ezek az egyenletek megoldhatatlannak tűnnek. És higgyék el, heti hét napot dolgozunk. Egyet ígérhetek: utolsó vérünkig fogunk küzdeni Miskolcért” – mondta Szopkó Tibor, aki méltatta Kopcsó Gábort és Pakusza Zoltánt, hogy a Fidesz-KDNP képviselőivel ellentétben eljöttek a rendkívüli közgyűlésre.

Mokrai Mihály (Velünk a Város) önkormányzati képviselő úgy fogalmazott: történelmi bűnöket követett el az előző városvezetés azzal, hogy a kilencéves regnálása alatt bizonyos intézkedéseket nem végzett el. „Még Káli Sándor polgármestersége idején megkezdődött a geotermikus távhőrendszer kiépítése, elkezdődött a panelprogram, de az utóbbi program elhalt, a geotermikus rendszert pedig nem fejlesztették. Kilenc év alatt semmi nem történt, ami energetikai szempontból előre vitte volna a várost, ezért is sajnálom, hogy most nincsenek itt a Fidesz-KDNP képviselői. Mint mondta, tiszteli a városvezetést, hogy a jelenlegi reménytelen helyzetben is küzd.

Varga Andrea alpolgármester a humánterületen az elmúlt hetekben elvégzett munkákról szólt. - A humánterületen a város teljes intézményrendszerét áttekintettük és elkészítettünk olyan válságkezelési terveket, melyeket az elmúlt időszakban folyamatosan aktualizáltunk, hiszen a környezet és a körülmények szinte napról napra változtak. Október 5-én, mikor megérkezett a rendelet a kormánybiztos kinevezéséről, mi már legalább ötször módosítottuk ezt, tehát a munkát nem a kormány utasítására kezdtük el. Ezeket az egyeztetések folyamatosak jelenleg is, és mindent elkövetünk annak érdekében, hogy amennyiben van mód, további megtakarításokba kezdjünk.

Az alpolgármester a miskolci polgároknak is köszönetet mondott, azért, hogy ők is a megoldások felé haladnak. „Nem szoktak hozzá az emberek a mai Magyarországon, hogy partnernek tekintik őket. És azt tapasztalom, hogy amit ezt megérzik az emberek, rendkívüli együttműködéssel kezdenek el dolgozni a közös ügyünkért, Miskolcért. Köszönet érte” – hangoztatta.

Pakusza Zoltán önkormányzati képviselő a miskolci fürdők bezárásával kapcsolatban érdeklődött arról, hogy a létesítményekből hány embert fognak elbocsátani és mennyi embert tud majd a Miskolc Holding tovább foglalkoztatni. Az energiarendszerünk kiszolgáltatottsága nem most kezdődött, minden korábbi kormány felelőssége, hogy a mostani helyzet kialakult - mondta. A képviselő a bánya- és erőműbezárásokat hozta fel példának.

Badány Lajos alpolgármester globális áttekintéssel kezdte. Mint mondta, a kamatok az egekben vannak, a forint pedig mélyrepülésben. Éppen ezért egy államcsőd réme is felsejlik előttünk. A város helyzete sem jobb, lehetetlen kigazdálkodni azt a helyzetet, amibe került. A kormány pedig nem segít. „Mi mindent megtettünk, amit elvártunk tőlünk, most már a kormányon a sor. Ez a rendszer így nem működtethető tovább” – tette hozzá.

Szilágyi Szabolcs (Velünk a Város) önkormányzati képviselő: Senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy nem azért nem jár közben a helyi Fidesz-KDNP frakció a kormánynál, mert nem tudna segíteni. Hogyne tudnának, ők tudnának csak igazán. Nekik az a céljuk, hogy a kormányzat által kiásott gödörbe belelökjék a várost és gyilkosnak a várost vezető frakciót nevezzék meg.

A politikus kiemelte a kormányzati intézkedések miatt magán és önkormányzati cégek fognak tönkremenni, mennek már most is tönkre, ami hatalmas munkanélküliséget fog okozni. „És hiába az álláskeresési járulék, az éhen halni sem lesz elég” – jelentette ki. 

Bazin Levente esküszegő árulóknak nevezte a Fidesz-KDNP képviselőit, azért, hogy nem jöttek el arra a rendkívüli közgyűlésre, amit egyébként ők kezdeményeztek. Ezt követően az előző városvezetés korábbi elhibázott intézkedéseit sorolta.

Erdei Sándor (Velünk a Város) önkormányzati képviselő is a Fidesz-KDNP üléstől távolmaradó képviselőit bírálta. „A Fidesz-KDNP képviselői a kezdetek óta azon mesterkednek, hogy Miskolc tönkremenjen, hogy aztán majd megmentőként tetszeleghessenek. Szégyelljék magukat, akik nincsenek most itt, képviselőik végighazudták az elmúlt éveket.”

Szarka Dénes (Velünk a Város) önkormányzati képviselő rendkívüli helyzetről beszélt, ahol rendkívüli döntéseket kell meghoznia minden településnek. „Ennek része a rendkívüli közgyűlés is, amelynek köszönhetően megmutathatjuk a miskolciaknak, milyen döntéseket kell meghozni. A Fidesz-KDNP képviselői rendkívüli is döntést hoztak: nem kívánnak részt venni abban a munkában, aminek célja Miskolc megmentése. Ha valahol van egy kátyú a városban, ha valahol nem működik az utastájékoztató, azonnal ott vannak a Fideszes képviselők, körbetáncolják és újságcikkeket kreálnak belőlük. Nekik fontosabb a hangulatkeltés, mint a megoldáskeresés. A kormány is rendkívüli döntéseket hoz nyilván kényszer hatására, de nem csak azért: itt már az önkormányzatiság felszámolása a nyilvánvaló cél. Nemcsak a lóláb lóg ki, hanem az egész ló. Ebben a válsághelyzetben csak az hozhat megoldást, hogy az önkormányzatokat nem megfojtják, hanem megerősítik. Még van visszaút, pártállásra tekintet nélkül meg kell erősíteni a helyhatóságokat” – mondta Szarka Dénes, aki hozzátette, ők előbb miskolciak, mint párttagok, ami a Fidesz-KDNP képviselőiről most nem mondható el.

Varga Andrea arról kérdezte a polgármestert, hogy az egyeztetéseken szóba került-e a Salkaházi Sára program, van-e mód arra, hogy ezt valamilyen módon a város megmentse. „A hivatal elkészített több változatot arra, hogy ezt a programot tovább vigyék valamilyen formában, a kérdés az, hogy a kormányzat ad-e erre lehetőséget?
Szopkó Tibor azt mondta, a miskolci emberekért dolgoznak, hiszen az ember a legnagyobb érték.
Veres Pál elmondta, a Miskolci Fürdők Kft-ben a teljes zárás esetén 100-110 ember elküldése vált szükségessé. Ebből néhányan nyugdíjba mentek, többeknek pedig más, nem önkormányzati cégek foglalkoztatnak tovább, köszönet nekik is, úgy, mint a Holdingnak.

A Salkaházi programmal kapcsolatban kormánybiztos úr elmondta, hogy érti a programnak a szociális hatásait, viszont felhívta a figyelmet arra, hogy amennyiben ez veszélyezteti a kötelező feladatok ellátását, el kell gondolkodni a kifizetésen.

2. Javaslat a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény szolgáltatásaival összefüggő egyes döntések meghozatalára
Előterjesztő: Veres Pál polgármester

Varga Andrea ismertette az előterjesztést. Miskolc önkormányzata 1999. január 1-től működtette a MESZEGYI-n keresztül a Gyermekek átmeneti otthonát az Egyetem úton. Az épület az elmúlt években rendkívül elavult, és emiatt számos felújítást igénylő szakhatósági kötelezettség is született már. Pályázati lehetőség nélkül ez több százmilliós költséget jelentett volna. - Éppen ezért a gyermekek átmeneti otthonát elköltöztettük a Kabar utca 4. szám alatti, meglévő telephelyükre. A létszámot 20 főre csökkenteni javasolta a MESZEGYI, tekintettel arra, hogy a kihasználtság egyik évben sem haladta meg ezt a létszámot. Az előterjesztés erre a csökkentéssel tesz javaslatot, ami nem jár sem dolgozószám csökkentéssel, sem az ellátottakat sem érinti.

Az 1992 óta a Kacsóh Pongrác úti telephelyen működik az Észak- Kiliáni Gondozóház. Az épület egyre romló műszaki állapota már egyre kevésbé teszi alkalmassá a megfelelő minőségű feladatellátást. Emiatt, és az energiaárak elszabadulása miatt a gondozóház bezárása vált szükségessé. Az ellátottak az Aranyalkony Szolgáltatási Központba és a Bulgárföldi Szolgáltatási Központba költöznének. A házi segítségnyújtás 54 férőhelye átkerül a bulgárföldi telephelyre, így ott a létszámot 108-ra szükséges megemelni. Az idősek nappali ellátása is átkerül Bulgárföldre.

Borkuti László (Velünk a Város) önkormányzati képviselő elmondta, hogy az előterjesztést támogatja, ugyanakkor az a kérdése, hogy a kiürített telephelyeknél milyen vagyonvédelmi intézkedéseket fognak eszközölni?

Bazin Levente elmondta, súlyos gondolatok hangoztak el a közgyűlésen, viszont azért a helyzetért, ami most kialakult, a Fidesz-KDNP felelős, amiért megemelték a rezsiárakat. „Köszönettel tartozunk viszont mindenkinek, akik most is a városban, a városért dolgoznak azért, hogy Miskolc működjön” – mondta.

Varga Andrea Borkuti László kérdésére elmondta, a vagyonvédelmi feladatokat mindkét épület esetében jelenleg is szervezik, de mindkét telephelyen megoldható lesz. 

A képviselőtestület az első előterjesztéseket 15 igen és egy tartózkodás mellett elfogadta. A két előterjesztést egyhangúlag fogadták el a városatyák. A soron következő munkarendszerinti ülés október 27-én, csütörtökön lesz.

További hírek

Olvasnivaló