Ugrás a tartalomra

Az idősek világnapjából idén is hónap kerekedik 

minap.hu / Miskolc Televízió
Utoljára módosítva
2022. október 03. hétfő 16:48
Az Idősek Világnapja alkalmából a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény (MESZEGYI) idén is megszervezi az idősek hónapját. A nyitóünnepséget hétfő délután a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban tartották. 
Fotók és képgaléria: Juhász Ákos

Varga Andrea meglátása, hogy miután egy elöregedő városban élünk, s egyre magasabb az átlagéletkor, úgy különösen fontos, hogy megfelelő ellátást tudjunk biztosítani a szépkorúak számára. – Rengeteg tudás és tapasztalat áll a rendelkezésünkre, ha elegendő időt fordítunk egymásra – vélekedett a Miskolc Televízió kérdése nyomán az alpolgármester, aki úgy látja, a nehéz telet ígérő időszakban a legfontosabb, hogy az időseket érintő szolgáltatások keretrendszerét biztosítsuk. Hozzátette: az is nélkülözhetetlen, hogy beszéljünk arról, mekkora jelentősége van mindebben a közösségeknek, úgymint a családoknak vagy akár egy egész városnak. 

Minden évben október 1-jén tartják az idősek világnapját. 1990. december 14-én az ENSZ Közgyűlése szavazta meg, hogy október 1-je legyen az idősek nemzetközi napja. Először 1991. október 1-jén tartották meg az ünnepet. Az időseket érintő kérdésekre történő figyelemfelkeltéssel ünneplik, például az öregedés vagy az idősek bántalmazása.

– Szeretem a világnapokat, mert felhívják a figyelmet valami fontos dologra, de közben nem szeretem a világnapokat, mert olyan dolgokra hívják fel a figyelmet, amikkel folyamatosan és állandóan szembesülnünk kellene, és az év háromszázhatvanöt napjában kellene szemünk előtt tartani – hangzott el a városvezető köszöntőjében. – Önök azok, akiknek a példájából erőt gyűjthetünk az előttünk álló megpróbáltatások leküzdéséhez – fejtette ki Varga Andrea. 

2019-ben világszerte 703 millió 65 évnél idősebb személy élt. Az elkövetkező évtizedekben az idősek száma világszerte növekedni fog, 2050-re elérheti az 1,5 milliárd főt. 2021-ben a Digitális méltányosság minden korosztály számára téma megerősíti, hogy az időseknek hozzá kell férniük és részt kell venniük a digitális világban. 

Október roppant fontos hónap a szociális ellátás területén a MESZEGYI igazgatója szerint, mivel ebben ekkor kiemelten foglalkoznak az idősekkel. Gúr Péter Attila nyitóbeszédében köszönetet mondott az idősellátás pályáján tevékenykedőknek, egyszersmind hangsúlyozta: habár igyekszenek az év valamennyi napján a most ünnepeltekkel lenni, rengeteget számít, hogy ilyenkor együtt is ünnepelhetnek velük – annak dacára, hogy az év többi hónapjában is hasonló programelemekkel készülnek, nem csupán ezekben a hetekben. 

A mindennapi munkavégzés során több ezer idős található a MESZEGYI látókörében. A bentlakásos intézményiben csaknem hatszázan élnek, a házi segítségnyújtás-szolgálatot pedig mintegy hétszázan veszik igénybe. A nappali ellátásban, az idősek klubjában négyszáz körüli a szépkorúak száma. 

– Azt a visszajelzést kapjuk, hogy egy-egy ilyen rendezvény nagyon fontos a számukra. Mind a szakmai munkavégzésben, mind az empatikus odafigyelésben fontos, hogy érezzék a támogatást az idősek – fogalmazott Gúr Péter Attila stábunknak. Végül elárulta: a kisebb rendezvényektől azokon át, amit a klubok a saját maguk számára szerveznek, egészen a kirándulásokig terjednek majd az elkövetkező hetek programjai.

A MESZEGYI a bentlakásos intézményeiben élő és az alapszolgáltatásait igénybevevő időseik részére szervezett programsorozat nyitányaként a Premier Alapfokú Művészeti Iskola tanárainak és növendékeinek, Sitku Norbert és Bacsó Martin fúvós duójának, valamint a Miskolci Könyves Kálmán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kaffka Margit Általános és Alapfokú Művészeti Tagiskola növendékeinek műsora volt megtekinthető hétfő délután a megyei könyvtár épületében. 

További hírek

Olvasnivaló