Ugrás a tartalomra

A bajnoki cím megvédése a cél a DVTK HUN-Therm női kosárlabdacsapatnál

Bacsó István
Utoljára módosítva
2024. július 11. csütörtök 15:11
Az Euroligában pedig bekerülni legalább az első hatosba, tudtuk meg a kosarasok csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Három új játékossal erősített a bajnokcsapat a következő idényre. Fotó: Juhász Ákos

A klubvezetés szerint mindkét cél elérhető szívós munkával, azonban nem lesz könnyű dolguk a lányoknak az előttünk álló 2024/2025-ös szezonban, mivel az ellenfelek már ismertté vált kereteiből kiderült, ők sem pihentek a nyári holt szezonban, hanem erős csapatokat állítottak össze az új idényre. 

A miskolciak is frissítettek, három új érkezővel vágnak neki a hazai és nemzetközi küzdelmeknek. A DVTK HUN-Term női kosárlabdacsapatának elsődleges, magától értetődő célja a bajnoki címvédés, valamint az eredményes Euroliga-szereplés – ismertette Szabó Tamás, a DVTK főtitkára, a DVTK HUN-Therm ügyvezetője. 

- Azzal, hogy megnyertük a bajnoki címet, egy több évtizedes álmát valósítottuk meg a szurkolóinknak és a csapatnak. Ez egyben egy kötelezettséget is ránk rótt, hiszen legalább ezt a szintet kell most már tartanunk, sőt, még jobbaknak kell lennünk. Ehhez arra van szükség, hogy a sikercsapatot együtt tudjuk tartani, ez jó részt sikerült is, amiért nagy köszönet illeti a tulajdonosokat és a szponzorainkat, akik ezt lehetővé tették – mondta az ügyvezető. 

Hangsúlyozta, ez nem csak anyagi kérdés volt, hanem az is segített a játékosok megtartásában, hogy olyan légkört és infrastrukturális hátteret sikerült létrehozni, ami miatt újra a diósgyőri csapatot választották a sportolók. Az előrelépéshez új játékosok igazolására is szükség volt, hárman érkeztek a csapathoz, köztük a sajtótájékoztatón is megjelent Miklós Melinda, aki Szekszárdról érkezett. Szabó Tamás reményét fejezte ki, hogy a csapatnál és a Miskolc vezetésében történt változások pozitív irányban hatnak majd, és sikerül az új városvezetéssel is egy olyan jó kapcsolatot kialakítani, hogy ők is teljes mellszélességgel támogassák a női kosárlabda bajnokcsapatot.  

Völgyi Péter vezetőedző ismertette, az új játékosok sorát erősíti Miklós Melinda, aki Szekszárdról igazolt át Diósgyőrbe, és sikerült megállapodni a spanyolországi Zaragozától érkező lett származású válogatott játékossal, Aleksa Glubéval, aki az őszi szezont már náluk kezdi meg. A harmadik belépő a saját nevelésű utánpótlás válogatott, a 2007-es születésű Poczkodi Zsófia, akinek, a tréner szerint, elsősorban a korosztályos bajnokságban kell bizonyítania, de a felnőttek között is számít rá.

A vezetőedző rámutatott, hogy a két távozót, Darcee Garbint és Vég-Dudás Annát pótolni tudták, és a bajnokcsapat magját közel kilencven százalékban sikerült egyben tartani. Kiemelte, továbbra is erős a DVTK HUN-Term játékosállománya, így már azt is megteheti, hogy ha nincs sérülés, egy-egy játékost pihentet. Mint mondta, tisztában van azzal, hogy az ellenfelek is erősítettek, ezzel együtt is a bajnoki cím megtartása a céljuk. 

- A Nemzeti Bajnokság, illetve a Magyar kupa, valamint a nemzetközi szereplés okozta kettős, olykor hármas terhelés miatt fontos volt, hogy a keret további, nemzetközi tapasztalatokkal is rendelkező játékosokkal erősödjön. Darcee Garbin pótlására érkezik a spanyol Zaragoza csapatától a lett válogatott erőcsatár, Aleksa Gulbe, aki a palánk alatt és külső dobásokban is jó teljesítményre képes. A Szekszárdról érkező Miklós Melinda fiatal kora ellenére már több éves nemzetközi rutinnal rendelkezik, és hasznos tagja lesz a csapatunknak minden sorozatban. Poczkodi Zsófia a DVTK kosárlabda Akadémia tehetsége szintén lehetőséget kap, hogy a felnőtt csapatban is bizonyítson. A DVTK ugyanis kiemelt hangsúlyt fektet az utánpótlás képzésre, a hosszú távú célok között szerepel, hogy a mindenkori keret magyar magját saját nevelésű játékosok is alkossák – részletezte Völgyi Péter.

Az MTI munkatársának kérdésére kifejtette, az Euroliga előző kiírásában közel voltak ahhoz, hogy a Final Fourba kerüljenek, idén a csapat minimum célja legalább a hatos döntőbe jutás. Ha ez sikerül, ő már elégedett lesz. Az új szezonban új lebonyolítási rend alapján rendezik az Euroligát, amelynél fontos, hogy már a szezon elején jó formában legyen a csapat, amely az előző szezonban a sorozat negyeddöntőjéig menetelt, ahol a későbbi döntős Villeneuve d’Ascq LM csapata ellen búcsúzott. Völgyi Péter úgy látja, a tavalyi eredményének megismétlése bravúr lenne, a reális cél, hogy a nemzetközi mezőnyben tartósan jól szerepeljen az együttes.

Szabó Tamás, a DVTK főtitkára hozzátette, ha a tavalyihoz hasonló eredményt tud felmutatni a DVTK HUN-Therm, ő is elégedett lesz – tekintettel a többi csapat már ismert jelentős erősítéseire -, különösen, ha idén a Magyar Kupát is Diósgyőrbe tudnák hozni. 

A Szekszárdról érkezett Miklós Melinda azt mondta, örül annak, hogy immár a DVTK játékosaként van Miskolcon és izgatottan várja a szezonkezdést. Bízik abban, hogy a játékával tudja majd segíteni a csapatot a hazai és nemzetközi szereplésben. 
- Örülök neki, hogy itt lehetek. Nagyon tetszett, amit az előző időszakban a diósgyőriektől láttam. A legjobb tudásom szerint szeretném segíteni a csapatot, akár több poszton is és azon leszek, hogy hasonló vagy akár még nagyobb sikereket érjünk el a DVTK-val az új szezonban, mint amilyeneket az előzőben elért a csapat – ismertette Miklós Melinda.

A magyar válogatott világbajnoki előselejtezője miatt négy hét felkészülési idő áll majd rendelkezésre, ami hosszabb szokott lenni, azonban nagy segítség, hogy a csapat javarészt összeszokott játékosokból áll és az edzői stáb is változatlan összeállításban dolgozik a következő szezonban is – hangzott el a tájékoztatón. 

A DVTK HUN-Therm kerete a 2024/2025-ös szezonban:
Aho Tyra, Miklós Melinda, Poczkodi Zsófia, Kyla Charles, Kányási Veronika, Ahó Nina, Lelik Réka, Ana Tadic, Fárbás Eliza, Monika Grygalauskyte, Aleksa Gulbe, Tenyér Zsófia, Milica Jovanovic, Toman Petra, Oláh Fruzsina.
Edzői stáb:
Völgyi Péter vezetőedző, Ábrahám Márta másodedző, Kovács Dénes másodedző, Martini-Fodor Csilla erőnléti edző.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!