Miskolciként ön elismerésre méltó szakmai és életutat tudhat maga mögött. Számos díjjal, kitüntetéssel büszkélkedhet, világlátott, tapasztalt ember, angolul, németül beszél. Mi motiválja arra, hogy Miskolc polgármestere legyen?
- Az édesapámtól, aki szintén orvos volt, azt tanultam, a szülőföldünk az, amiért élnünk, tennünk kell. Az ő kezei között született meg akkor a város egyharmada, akiknek a gyerekeit én már gyógyíthattam. Édesapám születési bizonyítványában még Diósgyőr állt, és a felmenőim is ezért a városért dolgoztak. A mi családunknak fontos Miskolc. Számomra a város vezetése egy szolgálat. Nem hatalmi és egzisztenciális kérdés, hanem erkölcsi és elvi kérdés: Miskolc egy sikeres életutat adott nekem, ebből szeretnék visszaadni az itt élőknek. Ezért is volt megtisztelő számomra az, hogy kollégák, civil és pártszervezetek megkerestek, hogy vállaljam a feladatot, amire igent mondtam. Miskolcnak változásra van szüksége, hiszen az elmúlt években számos feszültség alakult ki, az elmúlt évtizedekben pedig megoldhatatlannak látszó problémák tornyosultak fel. Világlátott emberként tudom és hiszem: kell és lehet is magasabb gazdasági és fejlődési fokozatba kapcsolni Miskolcon, hiszen erre számtalan példát láttam Európában, ahol meg tudták fordítani a leszakadást, át tudták fordítani az irányt a modernitás felé. De ehhez mindannyian kellünk: közösen, közös akarattal, mert Miskolc az otthonunk, mindannyiunké.
Már a sajtónyilvános bemutatkozáson is arról beszélt – ismerve a társadalom mai szétszakadt állapotát –, Miskolc helyzetében nem lehet más út, csak a demokratikusan működő erők, pártok és szerveztek összefogása. Nyitott-e még ez a szövetség?
- A saját szakmai tapasztalatomból tudok példát hozni arra, hogy milyen károkat tud okozni egy városnak, Miskolcnak a szétszakítottság. Bizonyára sokan emlékeznek arra, hogy a 2000-es évek elején indult el az egészségügyi kar a Miskolci Egyetemen. Akkor ott szakmai szempontok alapján az orvosképzés elindulásáért is küzdöttem. És ez nem csak orvosszakmai kérdés volt akkor. Egy olyan előrelépés lehetett volna Miskolc életében, ami a gazdasági növekedést szolgálta volna. Debrecen, Pécs és a Felvidéken Kassa is kiválóan példázza azt, hogyan élénkült meg a város gazdasága ettől. De ott, akkor Miskolc veszített, és igen, az elmúlt évtizedben számtalan ilyen elszalasztott lehetőség volt a város életében, ami a szétszakítottságra vezethető vissza. Miskolc egy lüktető, vonzó nagyváros volt, ahová özönlöttek a mérnökök, orvosok, a kiváló szakmunkások. Gazdag ipari, történelmi és kulturális értékkel. Mára ez jelentősen lecsökkent, szinte megszűnt. Országos és helyi szinten is tele van a társadalmunk feszültséggel, de hiszek benne, hogy a demokratikusan működő pártokat és szervezeteket nem fogják korlátozni a partikuláris érdekek. A kezdetektől fogva nyitottak vagyunk erre az egységre, nincs lezárt fejezet.
Milyen jövője lehet Miskolcnak?
- Ha ránéz ma valaki hazánk fejlettségi térképére, az észak-magyarországi régió központja egy fehér folt. Miskolc az a város, ami kimaradt azokból a fejlesztésekből, amiket Debrecen, Kecskemét, Pécs, Esztergom, Győr és nemrégiben Szeged is megkapott. Ilyen jelentős történelmi, ipari háttérrel, gazdag kulturális és helytörténeti örökséggel Miskolc nem lehet Debrecen elővárosa. És nem kell ahhoz közgazdásznak lenni, csak egyszerű józan ésszel rendelkezni, hogy egy város gazdasági felemelkedése együtt jár az ott élők jövedelmi felemelkedésével. És erre épülhetnek a szolgáltatások, a nyüzsgő belváros, és minden, ami az emberek jólétét szolgálja. Ha jól megy Miskolcnak, jól megy a miskolciaknak is. Aki nem együttműködésben gondolkodik, pont ezt a jólétet kockáztatja. Hiszen ahhoz, hogy ez megtörténjen, egy városvezetésnek nemcsak jól kell tárgyalnia, hanem erőt kell mutatnia az ellenünk dolgozók felé, akik ezt eddig nem akarták. Közösen kell kiállniuk a miskolciaknak annak érdekében, hogy szabadon dönthessenek az oktatásukról, az egészségügyről, és arról, milyen beruházásokkal értenek egyet. Semmilyen erő nem kényszerítheti a miskolciakat arra, hogy egyetértsenek olyan dolgokkal, amiket elutasítanak, mint például veszélyes üzemek telepítése, semmibe véve véleményüket. Ahhoz, hogy olyan Miskolcot építsünk, amelyben jól élünk, elengedhetetlen az összefogás, a közös akarat. Még akkor is, ha különbözőek vagyunk. Én az orvosi eskümben a betegek üdvére esküdtem fel, most Miskolc üdve a célom, úgy, ahogy Ciceró megfogalmazta: a nép java a legfőbb törvény.
Dr. Barkai László diósgyőri orvoscsaládból származik, édesapja a Vasgyári Kórház szülész-nőgyógyász osztályvezető főorvosa volt. Általános és középiskoláit Miskolcon végezte, a Kilián György (ma Diósgyőri) Gimnáziumban érettségizett. Debrecenben diplomázott az orvosi egyetemen, majd Miskolcon helyezkedett el a megyei kórházban. Az 1990-es évek elején Sydneyben, Ausztráliában dolgozott, később Miskolcra hazatérve folytatta szakmai munkásságát.
Éveken át a Gyermekegészségügyi Központnak és egyben a Debreceni Egyetem Miskolcra kihelyezett Gyermekegészségügyi Továbbképző Intézetének volt az igazgatója, a vezetése alatt álló intézmény klinikai színvonalon működött, a nemzetközi hírű tevékenységet Miskolc városa nívódíjjal ismert el. A Miskolci Egyetemen indult felsőfokú egészségügyi képzésnek egyik alapítója volt, később dékáni vezetése alatt megszilárdult Miskolcon az egyetemi szintű egészségtudományi képzés és tudományos munka. Éveken át irányította az ország egyik legnagyobb orvosegészségügyi szakmai szervezetét, a Magyar Diabetes Társaságot. Egyetemi tanárként jelenleg is oktat, orvostudományi kutatásokat végez, betegellátásban vesz részt.
Nyelvismerete: angol, német. Számos szakmai-tudományos kitüntetéssel rendelkezik, 2009-ben Batthyány-Strattmann László-díjban részesült, állami elismerésként 2019-ben a köztársasági elnök a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést adományozta számára.
