Ugrás a tartalomra

A Barlangfürdőért adtak jótékonysági koncertet

Létrehozva
Ismert színészek koncerteztek a nemes ügyért a minorita templomban az István Nádor Borlovagrend szervezésében.
Preview Image
Osztie Tibor képgalériája

Miskolci és a városból elszármazott művészeket hívott meg csütörtök este a minorita templomba a 25 éves jubileumát ünneplő István Nádor Borlovagrend. A nívós zenei esemény bevételét a Barlangfürdő újjáépítésére és a vármegyei kórház Velkey László Gyermekegészségügyi Központjának (GYEK) daganatos beteg gyermekei javára ajánlják fel. Felléptek: Cselepák Balázs, Jancsó Dóra, Kolozsi Balázs, Kovács Gábor, Vágó Zsuzsa és Veréb Tamás színészek. A rendezvényre Miskolc több jeles személyiségét várták. 

- Az István Nádor Borlovagrend megalakulásának negyed százados évfordulójára több eseménnyel is készül ebben az évben. Ebből az első a jótékonysági koncert volt a minorita templomban. Borlovagrendünk számára fontos a karitatív tevékenység, szlogenünk, hogy adni jó. Nagy örömünkre szolgál, hogy egy hét alatt minden jegy elkelt, így teltházas volt a rendezvény, ahová még Heves és Nógrád vármegyéből is jöttek – nyilatkozta portálunknak Czupper András, az István Nádor Borlovagrend nagymestere. 

Kép
Borlovagok a jellegzetes kék ruhájukban / Fotók: Osztie Tibor

Hozzátette, hogy a koncert elején ünnepélyesen bevonultak a hosszú ruhás borlovagok, a tiszteletbeli vállpántos lovagok és a tavaly megalakult ifjú kadétok közül is többen eljöttek. Utóbbiak a koncert előtt és után is felajánlották a helyszíni segítségüket. Az eseményen köszöntötte a jelenlévőket Tóth-Szántai József, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere, Veres Pál leköszönt polgármester, Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, valamint Szalkai Z. József atya, a miskolci minorita templom plébániai kormányzója.  

- A gyökereink a minorita templomhoz kötnek minket. Még megalakulásunk előtt, borkedvelő és szentmisére járó barátainkkal, valamint néhai Kartal Ernő atya minorita szerzetessel leültünk beszélgetni. Az atya nagyon jó barátunk és lelki támaszunk volt, valamint az István Nádor Borlovagrend alapítója és maga is borlovag. Ezt követően minden évben ott tartottuk a János napi borszentelés és több rendezvénybe besegítettünk. Lillafüredi Bortársaság Club néven jöttünk létre 1999-ben. 2002-ben pedig felvettük az István Nádor Borlovagrend nevet – idézte fel a nagymester. 

Kép
Méltó helyszínt biztosított a nívós koncertnek a gyönyörű minorita templom

Elárulta, hogy következő rendezvényük a jubileumi év apropójából a nagy hagyományokkal bíró jótékonysági gálavacsora lesz november 24-én a lillafüredi Palotaszállóban. Itt a Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének tagjai képviseltetik magukat és határon túli borlovagok is érkeznek. December 10-én Edda koncert lesz a Generali Arénában az István Nádor Borlovagrend és Miskolc tiszteletére, mert Pataky Attila az Edda frontembere szintén borlovaguk. Ezenkívül jövő évben tavasszal Stefkovics János fotóművész és Bánhegyi András királyhelmeci festőművész képeiből terveznek fotókiállítást a Városháza aulájában. Jövő év első negyedében várható még a borlovagrend negyed százados történetéről szóló könyv megjelenése is. 

Ez is érdekelhet

Kórusmű-pályázatot írtak ki Assisi Szent Ferenc emlékére Miskolcon
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Zeneszerzőket várnak a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál alkotói felhívására.
Rock’n’roll-lal készülnek ősbemutatóra
Kultúra
Különleges családi előadásra készül a Csodamalom Bábszínház: március 21-én, délelőtt fél 11-től mutatják be a Graffaló, avagy az Óriásfaló kisegér című bábmusicalt. Szilner Olivér rendezővel beszélgettünk.
Izraeli ízek költöztek a Zsidóházba
KultúraMiskolcBelföldVilágEgyház
Izraeli ételek elkészítését tanulhatták meg az érdeklődők vasárnap délután a miskolci Zsidóházban, ahol az „Izrael konyhája” című főzőtanfolyamot rendezték meg. A programot Sepsi Balázs séf vezette, aki a Vidék Íze magazin szakácsa és a Kóser Catering vezetője.
Esztenás táncház Miskolcon. Fotó: Grúz Bence
Van kilátás folytatásra
KultúraMiskolcÉletmód
Már az Esztenás nélkül is lenne Esztenás táncház Miskolcon. Tóth Arnold zenész és szervezővel beszélgettünk arról is, hogy bizony kineveltek egy újabb Esztenás generációt.