Ugrás a tartalomra

Befejeződött a Kilián-déli egészségház építése

Létrehozva
Az önkormányzat által kért garanciális javítások - amiket el kell végeznie a kivitelezőnek - még tartanak.

Az új egészségház építése 2021 júliusában kezdődött, és idén augusztusban fejeződött be. A munkálatok nyomán 500 négyzetméteren várja majd energiahatékony orvosi rendelő a városrész lakóit akadálymentes megközelítési lehetőséggel, parkolóval. Az új épületben - ami december 4-én kapott használatbavételi engedélyt - 5 felnőtt, 2 gyermekorvosi és 3 védőnői körzet kapott helyet, így felváltja a korábban Kandó Kálmán utcán működő, elavult gyermek és felnőtt háziorvosi rendelőket.

A projekt eredményeként a betegellátás minőségében jelentős javulás következik be, a betegek valamint az ellátó személyzet komfortérzetének javításával.

A projekt mintegy 339 millió forintos támogatásból valósult meg.

Az építkezésnek 2022-re készen kellett volna lennie a tervek szerint - a határidőre alig 40-50 százalékos készültségen állt a munka. Emiatt a kivitelezőnek 50 millió forintos kötbért kell fizetnie, és a garanciális javításokat is el kell végeznie a kivitelezőnek - ezek jelenleg is tartanak.

Címlapképünk korábbi állapotokat tükröz

Ez is érdekelhet

Képgaléria
"A hétszázát!" megelevenedett a múlt - történelmi emlékmenet Miskolcon
MiskolcKultúraSzabadidő
Nagy Lajos király születésnapjának 700. évfordulója tiszteletére, korabeli időutazásra hívták a miskolciakat a belvárosba, szombaton.
Először diadalmaskodtak a diósgyőri hölgyek
MiskolcSport
Labdarúgás: Simple Női Liga NB I., 11. forduló.
Az idősek kiberbiztonsága érdekében tartottak előadást a Városházán
MiskolcBűnügy
A digitális tér veszélyeiről tartott tájékoztató előadást szépkorúak számára, dr. Rosinger Irma Nóra szakügyvéd, péntek délután, a miskolci Polgármesteri Hivatal Közgyűlési termében. A téma iránt rendkívül nagy volt az érdeklődés.
A közönség alakítja majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Hogyan vált Miskolc az 1956-os forradalom egyik legfontosabb vidéki központjává, és milyen emberi sorsok húzódtak meg a nagypolitikai események mögött? Dr. Kis József előadása kedden lesz.