Ugrás a tartalomra

Bejárást tartottak a hamarosan újranyitó Selyemréti Strandfürdőben

Létrehozva
Veres Pál polgármester és Szopkó Tibor turisztikáért felelős alpolgármester hívta bejárásra a város és a Miskolc Holding Zrt. vezetését.
Kép
Fotók: Horváth Csongor

Kedd délután Veres Pál polgármester, alpolgármesterek, a Velünk a Város frakció és a Miskolc Holding Zrt. vezetése érkezett a Selyemréti Strandfürdőbe. Megtekintették a medencéket, házigazdaként Németh Judit, a Miskolci Fürdők Zrt. ügyvezető igazgatója vezette körbe őket, minden részletre kiterjedő tájékoztatást adva közben a vendégeknek. A bejárást a városvezető és Szopkó Tibor alpolgármester kezdeményezte.

Mint ismert, a Selyemréti Strandfürdő október 10-étől nem fogad vendégeket. Ahogy azonban arról korábban lapunk beszámolt, Veres Pál polgármester egy héttel ezelőtt, Facebook-posztban jelentette be, hogy „karnyújtásnyi közelségbe” került a Selyemréti és a Miskolctapolcai Strandfürdő újranyitása.

- A városvezetés dolgozik rajta, hogy a fürdőzők mihamarabb újra birtokba vehessék a medencéket - írta.

Hozzátette, találkozott a Városháza és a Miskolc Holding Zrt. szakembereivel, illetve a Miskolci Fürdők Kft. ügyvezetőjével, és azt kérte tőlük, hogy vizsgálják meg, melyik az a legközelebbi időpont, amikor a két fürdő újranyithat. Azon dolgoznak, hogy minden nehézség ellenére is mihamarabb újra birtokba vehessék a fürdőzők valamennyi medencét.

Szopkó Tibor érdeklődésünkre elmondta, azért szervezte meg az eseményt, hogy a városvezetés tájékozódjon arról, milyen nehézségekkel és milyen költségekkel fog járni a fürdő újranyitása.

- Elkötelezettek vagyunk azonban amellett, hogy bármibe is kerül, ezt a fürdőt újra kell nyitni. Újra kell nyitni, hiszen a miskolciak megérdemlik a Selyemréti Strandfürdőt. A turisztikáért is felelős alpolgármesterként magam is úgy gondolom, hogy a turisztikai vonzerő szempontjából is fontos, hogy üzemel-e ez a létesítmény, vagy sem - fogalmazott.
 

Ez is érdekelhet

Vitézy Dávid: Átfogó fejlesztésekbe kezdünk a Budapest-Miskolc vasútvonalon
Miskolc
A Budapest–Miskolc fővonal Hatvan és Füzesabony közötti szakaszának átfogó korszerűsítése készülhet el 2030-ig - jelentette be közösségi oldalán Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amihez az önkormányzat minden szakmai támogatást megad Tóth-Szántai József polgármester bejegyzése szerint.
Megkezdődtek a jubileumi adventi villamos előkészületei
Miskolc
Városunk ikonikus adventi villamosa idén már 15. alkalommal ölt ünnepi díszt. Jó előre, már nyáron elkezdte a megtervezését az MVK Zrt.
Hazaköltöznek Ausztráliából
MiskolcKultúraSzabadidő
Molnár Judit jelenleg egy hajón dolgozik, de ahogyan fogalmazott, férjével átteszik a bázisukat Magyarországra, hiszen Miskolcon nőtt fel az operaénekes. Most nyaralásokról is beszélgettünk.
Képgaléria
Strandok Éjszakája – Éjszakai Fürdőzés az Ellipsumban
Sokan csobbantak éjszaka az Ellipsumban
MiskolcSzabadidő
Fényekkel, zenével és éjszakai fürdőzéssel telt meg szombat este az Ellipsum Élmény- és Strandfürdő. A miskolctapolcai élményfürdő idén is csatlakozott a Strandok Éjszakája országos programsorozathoz, az érdeklődés pedig már a kapunyitáskor látványos volt: sor állt az Ellipsum előtt.